Sport

2014.12.04. 17:40

Ob-szőnyegen a fiatalok - Gellén és Sallai ezüst-, Pontyos bronzérmes

Tatabánya, Budapest - Az utánpótláskorú birkózók két országos bajnokságáról három érmet hoztak a Vas megyei versenyzők.

Horváth Erika

Tatabányán rendezték meg a diák II. korosztály (2003/2004-ben születettek) szabadfogású országos bajnokságát. Összesen 211-en léptek szőnyegre. Vas megyei szempontból a 28 indulót felvonultató 42 kg-os súlycsoportban született a legnagyobb siker: Gellén Milán, a Haladás VSE versenyzője három győzelemmel és egy vereséggel az ezüstérmet szerezte meg, Pontyos Gábor, a Kőszegi BC birkózója pedig ugyanebben a kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott fel mérlege öt győzelem, egy vereség. Az 58 kilósoknál Nagy Bence (Haladás) két győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyen zárt.

A diák II. korosztályúak: Gellén Milán a HVSE ezüstérmese  Fotó: Tímár Gergely

A pesterzsébeti ESMTK volt a házigazdája a serdülők (1999/2000-ben születettek) szabadfogású ob-jének. A 105 birkózót felvonultató viadalon a 63 kg-os Sallai Dominik három győzelem után a döntőben kapott ki, így ezüstérmet akasztottak a nyakába. Egy győzelem és egy vereség után a bronzéremért szállhatott harcba a szintén haladásos Török Szilveszter a 69 kilós súlycsoportban. Miután kikapott, az ötödik lett.

A kőszegiek bronzérmese, a szintén 42 kg-os Pontyos Gábor  Fotó: Kőszegi BC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!