Sport

2010.02.15. 03:28

Ökölvívás: Szili harmadszor is nyert

Szili István harmadik mérkőzését is megnyerte a profik mezőnyében, a kőszegi ökölvívó hat menetben lengyel ellenfelet vert.

Vastag Nándor

Szombaton a svájci Baselben több amatőr és négy profi mérkőzésből álló ökölvívógálát rendeztek, amin a középsúlyú (72,6 kg) kőszegi Szili István is ringbe lépett. A svájci Boxing Kings istálló bokszolója a 14 győzelem és hét vereség mutatóval rendelkező lengyel Marius Biskupskival nagyon kemény mérkőzést vívott. A rivális sokat szabálytalankodott, ráadásul a harmadik menetben egy összefejelés után Szili szeme felrepedt.

A folytatásban a vérzés ugyan kicsit zavarta a vasi versenyzőt, de a találkozó irányítását nem engedte ki a kezéből, és végül pontozásos győzelmet aratott hat menetben. A harmadik profi mérkőzése után is makulátlan mérleggel rendelkező Szili István - akinek sebét a meccs után összevarrták egy kórházban - ma hazatér Kőszegre, és kéthetes pihenő után folytatja majd az edzéseket Svájcban. A tervek szerint márciusban lett volna a negyedik találkozója, de a sérülés miatt vélhetően csak később lép ringbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!