Sport

2014.05.18. 13:50

Négy vasi győztest is avattak

Celldömölk - Óriási mezőny gyűlt össze az idei Ság hegy Kupa, 7. Szobi Tibor sakk emlékversenyen, amelynek hat csoportjából négyben Vas megyei győzelem született.

Horváth Erika

Öt ország 47 egyesületéből összesen 192-en ültek asztalhoz a celldömölki Szent Benedek iskolában megrendezett versenyen. De nemcsak a létszám, hanem a színvonal is magas volt. Az A csoportban 76-an indultak, ebből három sakkozó nagymesteri, 14 nemzetközi mesteri, 13 FIDE-mesteri címet viselt – 2125 Élő-pont volt az átlaga ennek a mezőnynek.

Az A, B és C csoportban 9 fordulós schnellversenyt (2x10 perc) vívtak a résztvevők, a legfiatalabbaknál 2x15 perc (rapid) volt a gondolkodási idő.

Négy csoportban vasi győztest avattak. Hátul balról: Németh Miklós, Takács Károly. Elöl: Gömböcz Zsófia és Borhy Marcell. Fotó: Dési STSE

A hat csoportból négyben Vas megyei győztest avattak. Az A-ban Németh Miklós (Haladás), a B-ben Takács Károly (Alsószölnök), a D-ben Gömböcz Zsófia (Dési), az E-ben pedig Borhy Marcell (Sportiskola) nyert. Az A csoportosok három különdíja is Vasban maradt: a legjobb szenior versenyzőnek Horváth Imre (Alsószölnök, 5 pont), a legjobb 2100 Élő alattinak Czupor Attila (Sárvár, 6), a legjobb U18-asnak Egresi Máté (Sárvár, 5,5) bizonyult. A legjobb celli diáksakkozók különdíját Dömötör Dóra és Lenner András kapta.

A csoport (felnőttek): 1. Németh Miklós (Haladás) 7,5 pont, 2. Pezelj Novak (szerbiai) 7, 3. Czebe Attila (Csuti) 7. B csoport (amatőrök, 1600 Élő-pont alattiak): 1. Takács Károly (Alsószölnök) 9, 2. Rátkai Domonkos (Premontrei) 7, 3. Lengyel Péter (Kéthely) 6. C csoport (U13): 1. Ács Márton (Tapolca) 8,5, 2. Bencze Balázs (Tapolca) 6,5, 3. Ortner Harvey (osztrák) 6. D csoport (U11): 1. Gömböcz Zsófia (Dési) 8, 2. Forgács Attila jr. (Balatonfüred) 7, 3. Őri Ákos (Dési) 7. E csoport (U9): 1. Borhy Marcell (Szombathelyi Sportiskola) 9, 2. Gaál Zsóka (Tapolca) 8, 3. Szőke Kristóf (Tapolca) 6,5. Óvodások: 1. Colev Ivor (horvát) 5,5, 2. Nurser Gergő (Mosonmagyaróvár) 5, 3. Kiss László (Szombathely) 4,5. Csapat, felnőtt: 1. Rátkai SE (Takács Károly, Rátkai Mariann, Rátkai Domonkos) 22 pont, 2. Haladás VSE (Nagy Gábor, Csonka Attila, Németh Miklós) 19,5, 3. Szerbia 18,0. Gyermek: 1. Sportiskola (Rátkai Balázs, Németh Zsófia, Németh Áron, Borhy Marcell) 26,5, 2. Paragvári 20, 3. Celldömölk 18,5.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!