Sport

2010.02.22. 03:26

Országos fináléban az NLG fiú kosárlabda-csapata

A VI. korcsoportos kosárlabda diákolimpián a tavalyi évhez hasonlóan országos döntőbe jutott az NLG fiúcsapata.

Vastag Nándor

A megyei első NLG az országos elődöntő szakaszban Dunaújvárosban szerepelt háromcsapatos tornán. A szombathelyiek rögtön az első meccsen a legnagyob riválissal, a bajai Szent Lászlóval találkoztak. A két csapat színvonalas meccset vívott, melyen nagy küzdelemben 70:64-re nyert az NLG. A második mérkőzésen a dunaújvárosi Bánki legyőzése már nem jelentett gondot (77:47), így első helyen végzett, s a tavalyi évhez hasonlóan országos döntőbe jutott, ami március 12-14-én lesz Tiszaújvárosban.

A lányoknál a megyei második Bolyai Nagykanizsán szerepelt hasonló tornán. A szombathelyiek mindkét meccsüket elvesztették a hazai pályán szereplő Mezővel és a pécsi Leöweyvel szemben, ám ugyanezzel a csapattal szerepelnek az amatőrök öt hét múlva sorra kerülő V-VI. korcsoportos országos fináléjában is, így összességében hasznos felkészülési meccseket játszottak.

A vasi első KDG már korábban elődöntőzött, hazai pályán második lett, és nem jutott tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!