Sport

2011.02.02. 14:11

Öt évre kitiltottak négy balhézó szerb huligánt Olaszországból

Öt évre kitiltották Olaszország területéről azt a négy szerb futballhuligánt, aki a botrányt okozók között volt a tavaly októberi, genovai olasz-szerb Európa-bajnoki selejtezőn.

MTI

A 24 és 30 év közötti férfiakat - akik a történtek óta vizsgálati fogságban voltak - eredetileg 22, illetve 24 hónapos börtönnel sújtotta volna a helyi bíróság, de kérésükre a bíró végül beleegyezett abba, hogy öt évre szóló kitoloncolásra váltsák a büntetést.

Másik négy szerb huligán ügye márciusban kerül a genovai bíróság elé.

Az október 12-i meccs hat perc után félbeszakadt, miután a vendégek drukkerei pirotechnikai eszközöket dobáltak be a pályára. A szurkolók már napközben összecsaptak a rendőrökkel, és saját csapatuk buszát is megtámadták. A rendbontásban 16 ember megsérült, s a polgármesteri hivatal legalább 80 ezer euróra  becsülte a városban keletkezett károkat.

A találkozóért járó három pontot, 3-0-s eredménnyel az olaszok kapták, s az európai szövetség fegyelmi bizottságának döntése alapján a szerbek zárt kapuk mögött kötelesek megrendezni a következő hazai tétmérkőzésüket, a március 25-i, északírek ellenit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!