Sport

2014.03.06. 12:30

Öt Vas megyei iskolát is díjazott az MDSZ

Budapest - A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) díjátadó ünnepségen jutalmazta a diáksportban legeredményesebb iskolák teljesítményét - köztük öt Vas megyei intézményt is.

Horváth Erika

A 2012/2013-as tanévi diákolimpia eredményességi pontversenyében legsikeresebb a legtöbb sportágban szereplő, legtöbb 1 8. helyezést elérő iskolákat jutalmazta az MDSZ. Az ünnepségre 12 általános, 14 középiskola és három kis iskola képviselői kaptak meghívót. Ennek tükrében különösen kiemelkedő a vasiak szereplése, hiszen a megyéből öt intézmény is bekerült a legjobbak közé. Balogh Gábor, az MDSZ elnöke köszönetét fejezte ki az áldozatkész munkájukkal a tanulókat felkészítő és versenyekre elkísérő, sokszor szabadidejükben is dolgozó testnevelőknek, a támogató intézményvezetőknek és tankerületeknek.

A négy szombathelyi intézmény képviselői testnevelők és vezetők a díjátadón. Balról: Varga Jenő, Horváth Emerencia, Szalai János, Váradiné Szarka Ildikó, Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna igazgató, Károly Frigyes igazgató, Döbörhegyiné Hajnal Edit, Kovács László, Móricz Attila (Fotó: NLG)

A 12 díjazott általános iskola között a harmadik helyen zárt a Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, kilencediken a Zrínyi Ilona Általános Iskola. A Bolyai az egyedüli olyan intézmény volt a mezőnyben, amelyet a középiskolák között is díjaztak. Utóbbiak között a legelőkelőbb helyen, a negyediken a Nagy Lajos Gimnázium végzett, itt hatodik lett a Bolyai, a Gépiparit, a Savariát és a Műszakit tömörítő Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium pedig a tizedik helyet szerezte meg. A 200 fő tanulólétszám alatti kis iskolák három legeredményesebbje között második lett a Bői Általános Iskola.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!