Vendégvereségek

2019.10.23. 20:09

Ötjátszmás, szoros csatában kapott ki a SZoESE

Mindkét szombathelyi NB II-es női röplabdacsapat vereséggel zárta az elmúlt hétvégi vendégszereplését.

Horváth Erika

Marton Gabriella a Haladás csapatából

Fotó: Unger Tamás

Széchenyi Győr–Szombathelyi Egyetemi SE 3:2 (12, -20, 22, -26, 12). – Győr, NB II-es női röplabdamérkőzés, vezette: Vári, Oláh.

SZoESE: Gulkai, Kiss L., Börzsönyi, Nagy J. Halmosi, Szalai. Csere: Bozzai, Lajos, Németh E. Edző: Bodzer Attila.

Rosszul kezdték a mérkőzést a SZoESE-sek, sok volt a nyitásfogadási hiba és Tóth Laurát sem tudták megállítani (25-12). Sokkal jobban sikerült a második szett, 9-19-re húztak el a vasiak, és a nagy előnyből maradt a végére is (20-25). A harmadik játékrész kiegyenlített küzdelméből a hazaiak jöttek ki győztesen (25-22). Szoros volt a következő játszma is, és az alibitámadások, gyengécske sáncok mellett is a SZoESE nyerte (26-28). A döntő játszmát az döntötte el a hazaiak javára, hogy a finisben a szombathelyiek játékában kisebb rövidzárlat keletkezett (15-12). A 107 perces mérkőzésen mindkét csapat mutatott látványos, szép röplabdát és annak az ellenkezőjét is.

Marton Gabriella a Haladás csapatából
Fotó: Unger Tamás

UTE–Haladás VSE/SI 3:0 (15, 14, 11). – Budapest, NB II-es női röplabdamérkőzés, vezette: Halász T., Szabó P.

HVSE/SI: Németh T., Szendrődi, Sajben, Blázsovits, Marton, Németh B. Csere: Dóka (liberó), Fatér (liberó), Perintfalvi, Héjj, Osbáth, Sebestyén, Csóka, Németh B. Edző: dr. Mucsi Péter.

A junior bajnoki címvédő más szinten röplabdázott. Bár a szombathelyiek játékában is akadnak már biztató elemek, a hazaiakhoz képest még az út elején járnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában