Hatodik helyen zárt a Haladás VSE NB I-es együttese

2019.07.21. 20:16

Pihennek a sakkbábuk

Az NB I-es, NB I/B-s és NB II-es sakkcsapatbajnokság 2018/19-es szezonjában hat vasi gárda szerepelt. A Haladás együttesei mindhárom osztályban jól teljesítettek.

Pum András

A szombathelyi zöld-fehérek éltáblásai. Balról (az asztal bal oldalán): Zdenko Kozul, ifj. Héra Imre, Alojzije Jankovic, Németh Miklós

Fotó: Unger Tamás

A 11 csapatos NB I-ben a Haladás-VSE Infraplan nyolc ponttal a hatodik helyen végzett – a szombathelyiek tehát megismételték tavalyi helyezésüket, viszont egy ponttal többet gyűjtöttek. Emellett a szombathelyiek büszkék lehetnek arra is, hogy az első két forduló rendezési jogát sikerült elnyerniük: a dupla kört remek környezetben, magas színvonalon a Haladás Sportkomplexum VIP-termében rendezték.

– A szombathelyi fordulókkal mindenki elégedett volt, bízunk abban, hogy a következő bajnokságban is lesz módunk megrendezni egy dupla kört – mondta Pergel László, a Haladás VSE szakosztályvezetője, versenyzője. – Nemcsak szervezési, hanem szakmai szempontból is jól vizsgáztunk, egy győzelemmel és egy döntetlennel nyitottuk a szezont. Sőt, a harmadik fordulóban a Makó ellen is nyertünk – a remek rajttal szinte már ekkor biztossá tettük bentmaradásunkat – ami az elsődleges célkitűzésünk volt. Ezzel egy nagy teher esett le a vállunkról, a folytatásban nyugodtan sakkozhattunk, és az eredmények sem maradtak el. Egyedül a paksi vereség rondít az összképbe, bár a tolnaiak játéka valahogy sosem feküdt nekünk. Az egész bajnokságban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a csapat, minden játékosunk odatette magát. Reális, az erőviszonyoknak megfelelő eredményt értünk el. Az első három csapat – a Nagykanizsa, a Diósgyőr és a Paks – kiemelkedett a mezőnyből, de az 5–9. helyig bárhol végezhettünk volna. A legjobb meccsünk a Makó elleni 7,5-4,5-es sima sikerünk volt. Egyénileg a tavaly nyáron hazatért ifj. Héra Imre teljesítményét emelném ki, rajta kívül a fiatal Borhy Marcell is egyre inkább beépül a csapatba.

A szombathelyi zöld-fehérek éltáblásai. Balról (az asztal bal oldalán): Zdenko Kozul, ifj. Héra Imre, Alojzije Jankovic, Németh Miklós
Fotó: Unger Tamás

A szombathelyiek NB I/B-s gárdája 12 együttes közül a dobogó harmadik fokán végzett, míg az NB II-esek tíz közül az ötödikek lettek.

– Második csapatunk erős kerettel szerepelt, és végig a dobogós helyezésekért küzdött – folytatta Pergel. – Nagyjából 10-15 kimondottan jó, NB I/B-s játékosunk van – ezt kevés csapat mondhatja el magáról. Legjobb meccsünk a Széchenyi Egyetem I. elleni idegenbeli 10-2-es győzelem volt. Az NB II-es gárdánkban pedig elsősorban fiataljaink kapnak lehetőséget, ezúttal sem vallottak szégyent. A bent maradás volt a cél, ezt pedig bőven teljesítették.

Megyénk csapatai közül az NB I/B-ben a Szentgotthárd-Alsószölnök TSE hetedikként zárt, míg az NB II-eseknél a Sárvári Kinizsi a hatodik, az Arborétum-Herény utolsó lett.

– Négy vereséggel kezdtük a bajnokságot, aztán kiegyenesedtünk, és négy győzelemmel folytattuk – mondta Király Ferenc, a Szentgotthárd-Alsószölnök csapatvezetője. – Nagy dolognak tartom, hogy idegenben 7,5-4,5-re legyőztük a bajnok Ajkát. Egyénileg pedig a Kurcsics testvérek, Erika és Máté teljesítményét emelném ki. Ami az érkezőket illeti, Hardicsai Péter személyében Debrecenből nemzetközi nagymestert igazoltunk, és két fiatal gyulai játékos, egy testvérpár is érkezett. Magold Filip mindössze 11 éves, bátyja, Viktor 16.

Pergel László elégedett a Haladással
Fotó: Horváth Balázs

– Reális a hatodik helyünk – szögezte le Gergácz Balázs, a Sárvár szakosztályvezetője, játékosa. – Egyénileg Szép Milán volt a legeredményesebb játékosunk, míg ugyan kikaptunk a bajnok Győri Elektromostól, de a legtöbb pontot (4,5) mi szereztük ellenük a bajnokságban.

– Nagyon erős volt a mezőny, kis szerencsével bent maradhattunk volna, de a Tapolca elleni fontos meccset elbuktuk, ezzel megpecsételődött a sorsunk – mondta Szalay István, az Arborétum-Herény szakosztályvezetője, játékosa. – Ennek ellenére bízunk abban, hogy ha máshogy nem, adminisztratív módon mégis bent maradhatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában