Sport

2014.11.19. 14:50

Szombathelyi csapatezüst a Csányi Kupa nemzetközi versenyen

Budapest - A Csányi Kupa nemzetközi tornaversenyen Csillag Tünde, a Delfin SI SE válogatottja egyéni összetettben bronz-, talajon aranyérmet szerzett. A szombathelyiek csapata második lett.

Horváth Erika

A Körcsarnokban - a Csányi Rajmund Tornász Alapítvány és a Magyar Torna Szövetség által - rendezett nemzetközi versenyen három korcsoportban léphettek a szerekhez a hat országból érkezett versenyzők. Csapatversenyt is hirdettek, ahol a háromfős gárdákat egy-egy felnőtt, ifjúsági és serdülő tornász alkothatta. A Szombathelyi Sportiskola Csillag Tünde, Déva Boglárka, Tömböl Boglárka összetételű triója a KSI mögött 143,90 ponttal ezüstérmet szerzett.

Egyéni összetett verseny mindhárom korosztály számára volt, szerenkénti döntőket viszont csak a felnőtteknek rendeztek. Utóbbi korosztályban összetettben a papírforma szerint a világ- és Európa-bajnok orosz Viktoria Komova (55,90) nyakába került az aranyérem. A svájci Caterina Barloggio (51,30) lett a második, míg Csillag Tünde (51,20) állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Vizer Erzsébet és Rácz Gábor tanítványa három szeren jutott döntőbe. Ugráson 13,40 és felemás korláton 12,20 ponttal a negyedik helyet szerezte meg. A mezőnyből kiemelkedő Komova korláton és gerendán is nyert, talajon azonban csak második lett, mert Csillag Tünde érdemelte ki 13,550 ponttal az aranyat hibátlan, 5,5-es anyagerősségű gyakorlatával. A verseny díszvendége, Szvetlana Horkina olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász hangot is adott annak, hogy mennyire figyelemre méltó Tünde teljesítménye, technikája, személyisége.

Az ifjúságiak egyéni összetett versenyében az ezúttal halványabban teljesítő Dévai Boglárka 50,50 ponttal hetedik, a sokat fejlődött Székely Dóra 49,70-dal nyolcadik lett. A serdülőknél Tömböl Boglárka 42,20 ponttal a hatodik, Farkas Dorottya 40,80-dal a kilencedik helyet szerezte meg.


Csillag Tünde nagyszerűen zárta az évet a héten már pihenhet
Fotó: Horváth Csaba

Ezzel véget ért a szombathelyi tornászok versenyévada. Óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan tovább Csillag Tünde?

- Nagyon hányattatott volt az első félévem, elég nehezen hoztam meg a döntést, hogy folytatom a tornát. Úgy érzem, amit vállaltam, sikeresen teljesítettem. A nanningi világbajnokságon a csapat a 20. helyével kiharcolta, hogy a jövő évi vb-n is indulhasson az olimpiai kvalifikációért. Én magam nagyobb rontás nélkül, higgadtan, magabiztosan versenyeztem. Elégedett vagyok az utolsó versenyemmel is, jól esett Horkina véleménye jó befejezése volt ez az évnek - kezdte a közelmúlttal a 23 esztendős szombathelyi tornásznő. - Most hosszabb pihenőt kaptam. A szövetségi kapitány nagyon számítana rám, szeretné, ha továbbra is segíteném a válogatottat. A szabadság után, január végén újra leülünk megbeszélni, hogy vállalom-e a következő évet is, vagy nem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!