Samaranchtól a decentralizációig (2005.02.08)

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (Court of Arbitration for Sport, röviden: CAS) 1984-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bábáskodása mellett jött létre. Életre hívását a sportgazdaság, szponzoráció területén tapasztalható rohamos fejlődése indokolta, amellyel a sportbíráskodás erre alkalmas nemzetközi legfelsőbb szerv híján képtelen volt lépést tartani. A CAS ötlete Juan Antonio Samaranch egykori NOB-elnök fejéből pattant ki, első vezetője Kéba Mbaye, a hágai Nemzetközi Törvényszék köztiszteletben álló korábbi bírája volt, aki 1981-től a sportdöntőbíróság intézményének előkészítésében vállalt komoly szerepet. A NOB égisze alatt létrejött nemzetközi döntőbíróság kezdetben ingyenes volt, kivéve, ha két fél anyagi természetű vitájában kellett állást foglalnia. A CAS hatáskörébe tartoztak és tartoznak - manapság kiegészülve a dopping-ügyekkel -, a szerződések körüli viták, a televíziós közvetítési jogok körüli anomáliák, továbbá a szponzorációval, licencki-adással kapcsolatos kérdések. Nemzetközi beágyazódásának és elfogadottságának első mérföldköve a Nemzetközi Lovas Szövetség döntése volt, amely a CAS-határozatokat megfelleb-bezhetetlennek fogadta el. 

Így tettek aztán szép sorjában más nemzetközi sportszövetségek is. 1992-ben, miután a lovával doppinggyanúba keveredett Elmar Gundel számára kedvezőtlen végeredménnyel zárult a CAS-tárgyalás, a sportoló a svájci szövetségi táblánál kereste tovább az igazát, mondván az ítéletet olyan szerv hozta, amely nem tekinthető pártatlannak, mivel anyagilag függ a NOB-tól. A svájci bíróság igazat adva Gundel beadványa azon részének, amely a CAS pártosságát hivatott bebizonyítani, rámutatott: a NOB és a sportdöntőbíróság között számtalan összefonódás figyelhető meg, kezdve a finanszírozástól egészen addig, hogy az olimpiai bizottság elnöksége befolyással bír a CAS-tagok jelölésére. Az ítélet nyomán bebizonyosodott: szervezetileg és pénzügyileg teljesen szét kell választani a NOB-ot a CAS-tól. Ez az 1994-ben aláírt Párizsi Megállapodással meg is történt. Ennek értelmében megalakult a 20 magasan képezett bíró alkotta ICAS (Internatio-nal Council of Arbitration for Sport), amely a CAS függetlenségén hivatott őrködni. 

Az idők folyamán a CAS szerepe egyre inkább felértékelődött, míg 1986-ban hatvan ügyet tárgyaltak, addig 2000-ben már 186 esetben kellett dönteniük. A televíziós, szponzorációs jogviták mellett megjelentek a játkos-átigazolások (pl. AS Roma kontra AJ Auxerre a védő Phillip Méxes ügyében), a klubok, edzők, ügynökök közötti problémák. A CAS munkájának jelentős részét teszik ki a dopping-ügyek, amelynek kapcsán Fazekas Róbert és Annus Adrián is hozzájuk fordult. 

A CAS struktúrájában új-donság a decentralizáció: a lausanne-i központhoz hasonló hatáskörrel megalakították Óceániában (Sydney) és Észak-Amerikákában (előbb Denver, majd New York) regionális irodái-kat. Új törekvés az ad hoc bíróságok felállítása, amelyek jelentős sportesemények idejére alakulnak - atlantai nyári, naganói téli olimpia, 2000-es futball Eb -, s 24 órán belül állást foglalnak vitás kérdésekben.