Sport

2017.07.09. 15:30

Sikeres volt a tekeszezon - Jól szerepeltek a vasi csapatok, a Nagymizdó bronzérmes lett az NB I-ben

MEGYEI KÖRKÉP - Közel 30 együttes indult a 2016/17 évi NB-s és megyei első osztályú bajnokságokban. Az újonc Nagymizdó harmadik helyen zárt az NB I-ben.

Pum András

A 2016/17-es bajnokságban a férfi Szuperligában kettő (a Répcelaki SE és a Vasasszonyfa SE éves szerepléséről már beszámoltunk), az NB I. nyugati csoportjában öt, a másodosztály nyugati régiójában négy, az NB III. nyugati csoportjában kilenc csapat képviselte megyénket. A megyei I. osztályban hét együttes indult.

Összesen tehát 27 felnőtt, valamint 11 ifjúsági tekecsapat állt rajthoz a magunk mögött hagyott bajnokságban. Mint azt Németh Lajostól, a Vas Megyei Tekeszövetség elnökétől megtudtuk, a jövő évi bajnokságra július 17-én zárul le a nevezési határidő. A bajnokok természetesen a felsőbb osztályba jutnak, ám az esetleges visszalépések befolyásolhatják, hogy az elsőkön kívül mely csapatok kerülhetnek még feljebb, és a kiesők száma is módosulhat.

A tízcsapatos NB I. nyugati csoportjában a Balogunyom megnyerte a bajnokságot, így ősztől már a Szuperligában szerepelhet. A TOPIDO Nagymizdó is kiváló szezont tudhat maga mögött, hiszen újoncként mindössze három ponttal lemaradva a feljutó unyomiak mögött az előkelő harmadik helyen végzett. Ugyancsak harmadik lett az ifjúsági csapata.

Bronzérmes lett az NB I-ben újonc TOPIDO Nagymizdó együttese. Felső sor, balról: Tompa István, Szép Lajos (edző), Simon László, Vörös Zoltán, Bagi Imre, Reitli László. Alsó sor: Bagi Milán, Gergó Richárd, Polgár Károly, Nagy József, Bálint László. A képről hiányzik Reitli Kornél. Fotó: TOPIDO Nagymizdó

A negyedik Thermalpark-Szentgotthárd VSE is jól szerepelt, de mivel akadt egy-két gyengébben sikerült meccse, így nem tudott még előkelőbb pozícióban végezni. Ifjúsági csapata viszont bajnokságot nyert. A Csákánydoroszló komoly tervekkel vágott neki a bajnokságnak, végül ötödikként zárt. Az utolsó előtti helyen végzett Arborétum-Herény csapata nem esett ki, de ez a helyezés figyelmeztető számára.

Az NB II. délnyugati csoportjában a Sárvári Kinizsi-Kékgolyónak végig esélye volt az első helyre, végül két ponttal a Petőháza mögött végzett. Dicséretes továbbá, hogy az ifjúsági csapata immáron zsinórban negyedszer csoportjában az élen zárt. A Halogy csapata a középmezőnyben a hatodik helyen végzett, a Kondorfa tizedik lett - úgy tűnik, mindkét őrségi gárda szilárdan megvetette lábát az NB II-ben. A Horváth-Gravitáció viszont gyengén szerepelt, ennek egyik oka, hogy viszonylag szűkös kerettel dolgozhattak a szombathelyiek. Az NB III. nyugati csoportját vasi és zalai csapatok alkották.

A 13 gárda közül kilencet megyénk adott, ami nagyon szép szám. Végig óriási harc folyt a feljutásért a Csákánydoroszló II., az Olajmunkás, a Rum és a Néró TC Nárai között, végül a csákánydoroszlóiak második csapata végzett az élen. A megyei első osztályt nagy küzdelemben az Uraiújfalu nyerte a Kőszeg előtt, és feljutott az NB III-ba. A negyedik szőceiek viszont ősszel már nem indulnak, visszaléptek a bajnokságtól.

Összességében - a Szuperligát nem számítva - négy osztályban a vasi csapatok a felnőtteknél három bajnoki címet, két második helyet, három harmadik helyet értek el. Az ifjúsági csapatok két bajnoki címet, valamint egy harmadik helyezést szereztek. A kiválónak mondható eredménysor bizonyítja a vasi tekesport erejét.

1. Szentgotth. 20 14 0 6 55,0-25,0 28

2. Herend 20 14 0 6 55.0-25.0 28

3. Nagymiz. 20 14 0 6 54.0-26.0 28

4. Baloguny. 20 13 0 7 51.0-29.0 26

5. Z.szentgr. 20 12 0 8 43.0-37.0 24

6. Sopron 20 11 0 9 42.5-37.5 22

7. Herény 20 11 0 9 41.0-39. 22

8. Lauf 20 10 0 10 41.0-39.0 20

9. Cs.dor. II. 20 9 0 11 38.5-41.5 18

10. El.Vasas 20 2 0 18 9.0-71.0 4

11. Pét 20 0 0 20 10.0-70.0 0

 

1. Sárvári K. 22 17 1 4 17.4-4.5 35

2. Zalakaros 22 16 1 5 16.5-5.5 33

3. Scarbantia 22 16 6 1 16.0-6.0 32

4. Nagykanizsa 22 16 0 6 16.0-6.0 32

5. Lovászi 22 13 0 9 13.0-9.0 26

6. Horv-Gr. 22 12 1 9 12.5-9.5 25

7. Halogy 22 12 0 10 12.0-10.0 25

8. Turris SE 22 11 0 11 11.0-11.0 22

9. Petőháza 22 7 0 15 7.0-15.0 14

10. Bázakeretty. 22 6 1 15 6.5-15.5 13

11. Resznek 22 2 0 20 2.0-20.0 4

12. Kondorfa 22 2 0 20 2.0-20.0 4

 

1. Balogunyom 20 15 0 5 99.0-61.0 30

2. Herend 20 13 1 6 95.0-65.0 27

3. Nagym. 20 13 1 6 94.0-66.0 27

4. Szentg. 20 12 1 7 85.0-75.0 25

5. Csákányd. 20 11 1 8 92.5-67.5 23

6. Elekth. Vasas 20 11 0 9 83.0-77.0 22

7. Pét 20 9 0 11 72.5-87.5 18

8. Lauf-B 20 8 1 11 74.5-85.5 17

9. Sopron 20 6 0 14 66-94 12

10. Herény 20 5 1 14 64.5-95.5 11

11. Z.szentgrót 20 4 0 16 54-106 8

 

1. Petőháza 22 16 0 6 111.5-64.5 32

2. Sárvár 22 15 0 7 109.5-66.5 30

3. Lovászi 22 14 1 7 104.0-72.0 29

4. Scarbantia 22 12 1 9 97.0-79.0 25

5. N.kanizsa 22 12 1 9 93.0-83.0 25

6. Halogy 22 12 0 10 94.0-82.0 24

7. Zalakaros 22 11 0 11 85.0-91.0 22

8. Resznek 22 9 1 12 86.5-89.5 19

9. Turris SE 22 8 3 11 83.5-92.5 19

10. Kondorfa 22 8 1 13 69.0-107 17

11. Bázakerettye 22 7 1 14 71.5-104.5 15

12. Horv.-Gr. 22 3 1 18 51.5-124.5 7

 

1. Csákányd. II. 24 16 3 5 125.0-67.0 35

2. Gellénháza 24 16 3 5 122.5-69.5 35

3. Rum 24 16 1 7 117.0-75.0 33

4. Néró Nárai 24 16 0 8 109.0.-83.0 32

5. Vonyarc. 24 10 5 9 98.5-93.5 25

6. Budaoi TSE 24 12 1 11 94.5-97.5 25

7. Perenye 24 11 2 11 103.0-89.0 24

8. Lenti 24 10 4 10 96.5-95.5 24

9. Z.szentgrót 24 10 2 12 83.0-109.0 22

10. Vasjármű 24 9 1 14 82.0-110.0 19

11. Pecöl 24 7 1 16 83.5-108.5 15

13. Felsőmarác 24 2 2 20 46.5-145.5 6

 

1. Uraiújfalu 24 16 0 8 117.0-75.0 32

2. Kőszeg 24 15 1 8 110.5-81.5 31

3. Szentgotth. 24 15 1 8 106.0-86.0 28

4. Szőce 24 14 0 10 106.0-86.0 28

5. Körmend 24 10 1 13 91.5-100.5 21

6. Bulcsú Vezér 24 10 0 14 80.5-111.5 20

7. Horv. TK II. 24 7 0 17 69.0.-123.0 14

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!