Elkezdte a megyei II. osztály is

2019.08.21. 21:46

Sok gól esett a 2019/2020-as szezon első mérkőzésein – hatig jutott a Szécseny

Elrajtolt a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság.

TG, KA

A Sé–Ikervár találkozón a 65. percben Uri Tibor (labdával) vetett véget a gólcsendnek. Ám csakhamar jött a vendégektől az egyenlítő válasz Fotó: Unger Tamás

Északi csoport

Bozsok–Gérce-Vásárosmiske 1-2 (1-1). Bozsok, 100 néző, vezette: Molnár T.

Bozsok: Szabó C. – Iker (Tóth Á.), Kratochwill, HORVÁTH Á., Dévényi, Horváth P., Kovács P. (Pónácz), SZALAI, Rapi (Tóth D.), Tompek, Kiss M.

Gérce: Komáromi Z. – Komáromi A., Ódor, MÁTHÉ, Horváth B. (Glavánovics), Vamper (Mórocz), SALI, NUNKOVICS, Péter, Bognár (Hompok), MAJOR.

Gólszerzők: Horváth Á., ill. Hompok, Máthé.

Kiállítva: Pónácz (Bozsok).

Harminc percig a hazai csapat akarata érvényesült, egy helyzetet gólra is váltott. Ezután a vendégek vették át az irányítást, néhány perccel a szünet előtt és után is betaláltak. A két sokkoló, elkerülhető gól megfogta Bozsokot. A hazaiak futottak az eredmény után, de nem tudtak egyenlíteni.

Kemenesalja–Pecöl 4-3

(2-1). Vönöck, 100 néző, v.: Farkas G.

Kemenesalja: Nagy Sz. – BÁNDOLI, Szakál E., Kóbor, HAJAS, LŐRINCZ G., SZAKÁL M., CZÖNDÖR (Bodor), Lőrincz M., Varga R. (Horváth X.), Őri.

Pecöl: Takács – Mészáros, Pálfi, Bakonyi, Szemes Z., Szemes D. (Stoica), Farkas A., Janek, Lakatos, Szemes B., Németh I. (Németh Á.).

G.: Czöndör (3), Bándoli, ill. Farkas A. (2), Szemes B.

Egy magabiztos győzelmet tett magának nehézzé a hazai csapat. Az olykor kemény, ám sportszerű találkozón egy jól felkészített Pecöl ellen gyűjtötte be a három pontot a Kemenesalja – amely komoly ziccereket puskázott el.

Uraiújfalu–Mersevát 0-0. Uraiújfalu, 60 néző, v.: Szabó III. Z.

Uraiújfalu: Harcsár – Szabó M., Varga Zs., Gallen A., Agg, Gallen I., Pungor, Gönczöl, Keszei (Vajnai), Németh B., Németh I. (Töreki).

Mersevát: Tóth Á. – Nagy Á., Dénes, Tétry, Győrvári G., Czupor, Orbán, Gáncs, Németh G., Molnár G., Csite.

Gyenge színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. A hazaiak veszélyesek voltak az ellenfél kapujára, ám a mersei hálóőr mindig a helyén volt.

Honvéd Sé–ÖTE Ikervár 1-1 (0-0). Sé, 100 néző, v.: Monostori I.

Sé: Földi – Séfer, Haraszti (Elekes), Kovács K., Werderits, Muzsai (Romsics), Fichtacher (Bogyai), Vándori, Kámán, Sümegi, Uri.

Ikervár: Hujbert – Németh D., Németh M., Belegrai, Vass, Dobány, Vincze, Németh P., Döbrente, Kósi (Kosztolánczi), Varga M.

G.: Uri, ill. Kosztolánczi.

Az első félidőben a vendéglátó enerváltan futballozott, ugyan voltak helyzetei, de nem ment a góllövés. A vendégek kivárásra játszottak, olykor veszélyesen kontráztak. A második félidőben egy elszántabb séi csapat jött ki a pályára, döntésre akarta vinni a dolgot, ám az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. Aztán egy bombagóllal mégis sikerült vezetést szerezni, de a vendégek egy védekezési hibát kihasználva gyorsan egalizáltak. Ezután jöhetett volna a slusszpoén, ám a jogos büntető is kimaradt hazai oldalon. A döntetlen igazságos.

Söpte–Szeleste-Pósfa 2-4 (0-4). Söpte, 100 néző, v.: Horváth Á.

Söpte: Gombor – Polgár (Németh G.), Németh M., Kiss K., Kovács E., Pungor (Takács), Nagy K., Molnár B., Varga A., Szakály (Németh B.), Szép (Péntek).

Szeleste: KOVÁCS M. – FÖLDI, RIBA, POMPER, VARGA M., PETHŐ (RÁCZ), KÖNCZÖL, HORVÁTH L., VINCZE, NAGY I. (HORVÁTH E.), TRITTREMMEL.

G.: Németh M., Szakály, ill. Varga M. (2), Pethő, Pomper.

A szervezettebb, motiváltabb vendég megérdemelten vitte el a három pontot az idény eleji formában futballozó söptei csapat otthonából.

Sitke–Alsóújlak 1-1 (0-0). Sitke, 120 néző, v.: Kondor T.

Sitke: Viczmándi – Imre, Bagoly, Gyürü, Papp B. (Török), Poós, Szita (Németh M.), Hantó, Horváth G., Nagy D., Tóbiás (Molnár Á.).

Alsóújlak: Gábor – Kaposi, Varga K. (Toldi), Varga Á., Varga N., Gampel (Szalai), Ódor (Asztalos), Kántor, Hancz (Takács), Nagy Z., Varga R.

G.: Bagoly, ill. Kaposi.

K.: Szalai (Alsóújlak).

Sitkén rég nem látott, szépszámú közönség szurkolt a közepes színvonalú, küzdelmes mérkőzésen. Az első félidőben nem született gól. Fordulás után a hazaiak szereztek vezetést, amire a vendégek a 94. percben válaszoltak. A döntetlen igazságos eredmény.

Elektromol Spari–Gencs-

apáti 3-3 (1-1). Szombathely, 70 néző, vezette: Kedves R.

Spari: BIRÓ – Dienes, Kovács T., Horváth Gy., Barbalits (Gyürüsi), Pulai, Grubick, DANCS, Fritz, NÉMETH V., Németh R.

Gencsapáti: LŐRINCZ D. – CZIKA, SERMAN,

KOVÁCS A., ÖRKÉNYI (DOMJÁN), VARGA R., BORHI, NYÁRI (PALATIN), EGYED, LŐRINCZ T., HORVÁTH R.

G.: Dancs (3), ill. Lőrincz T., Borhi, Varga R.

Hazai fölénnyel kezdődött a mérkőzés, három komoly helyzete is volt a Sparinak. Aztán egy kontratámadást gólra váltott a vendégcsapat. Utána mindkét gárdának adódott helyzete bőven, potyogtak is a gólok. Sőt a kinyíló Spari ellen a Gencsapáti el is dönthette volna a mérkőzést. Egy felejthető színvonalú meccsen mindkét félnek meg kellett elégedni a döntetlennel.

Ölbő–Zanat 4-2 (1-0). Ölbő, v.: Marácz Z.

Ölbő: Varga D. – Nardai, Kovács T., Szele, Tóth G., Biró, Farkas B., Weinelt, Marton (Sági Kiss), Kocsis (Tóth A.), Kalányos.

Zanat: Szentgyörgyvári – Bakucz, Guttmann, Szabó Z. (Horváth M.), Horváth G., Halász, Szalay, Pörge, Varga N. (Molnár A.), Gyurácz (Kiss M.), Putz.

G.: Farkas B. (3), Kalányos, ill. Szalay, Halász.

K.: Pörge (Zanat).

A hazai csapat meggyőző játékkal, Farkas Bence vezérletével biztosan nyert.

A 2. forduló menetrendje, vasárnap, 17.30: Zanat–Sitke, Alsóújlak–Sé, Ikervár–Kemenesalja, Pecöl–Uraiújfalu, Mersevát–Söpte, Bozsok–Szeleste-Pósfa, Gérce-Vásárosmiske–Spari, Gencsapáti–Ölbő.

A Sé–Ikervár találkozón a 65. percben Uri Tibor (labdával) vetett véget a gólcsendnek. Ám csakhamar jött a vendégektől az egyenlítő válasz Fotó: Unger Tamás

Déli csoport

Bajánsenye–Felsőcsatár 2-1 (1-1). Bajánsenye, 80 néző, vezette: Vass I.

Bajánsenye: Kalamár – Kovács V., Bacsák, Koltai (Fábián B.), Horváth B., Kovács I., Fábián K., Mihály, Kosár, Albert (Vörös), Bakó.

Felsőcsatár: Tieber B. – Horváth L., Horváth Sz. (Takács), Varga P., Krancz, Podlaviczki, Schmalzl (Windisch), Tieber J., Böhm, Veres, Virág (Perlaki).

G.: Kosár (2), ill. Virág.

A bajánsenyeiek a biztos siker reményében készültek a szezonnyitóra, de nehéz győzelem született. Az első félidőben egy komolynak tűnő sérülés megzavarta a hazaiakat. A vendégek gyorsan előnyhöz jutottak. De a hazaiak a félidő vége előtt egyenlítettek. A Bajánsenye fordulás után uralta a játékot, a vezetés gyors megszerzése után számtalan helyzetet puskázott el. A végén a vendégek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de az eredmény nem változott.

Gyöngyöshermán-Szentkirály–Ják 3-1 (1-0). Szombathely, 100 néző, v.: Sály K.

Gyöngyöshermán: GEICS-

NEK – Borbás, Horváth Á., Kovács G., Kis (Szűcs), Hegedűs, Németh Sz. (Dalmi), Dénes (Bazsó), Kopácsi, Illés, Serbán (Németh R.).

Ják: Iszak – Máté, Horváth A., Vajda, Tóta R., Mészáros, Kovács G., Takács, Tóta Á., Vizserálek, Farkas G.

G.: Kopácsi (2), Németh Sz., ill. Mészáros.

Egyenlő erők küzdelméből a győzelmet jobban akaró, kapu előtt pontosabb – és kiváló kapusteljesítményt felvonultató – házigazda került ki győztesen.

Rábatótfalu–Tutitextil-Körmend VSE 1-2 (0-2). Szentgotthárd-Rábatótfalu, 80 néző, vezette: Harcsár R.

Rábatótfalu: SENKÓ – KERESZTÚRI, Náricza, Domján Dá., Szakács (Laczó), Balázs A., Molnár A. (Bouti), Balázs L., Szabó B. (Kovács B.), Sütő, Domján Do. (Bedi).

Körmend: Kecskés – Káptalan, Vajda, Horváth Á., Osvald, TÖRŐ, Petrovics, Horváth A. (Szatmáry), JÓNA, Sipos (Sákovits), Kis-Nemes.

G.: Kovács B., ill. Horváth A., Petrovics.

A hazai alakulat több mint egy félidőnyi előnyt adott a vendégeknek, akik éltek a lehetőséggel. Nagyobb arányú győzelmüket Senkó kapus parádés formája akadályozta meg.

Tápláni KSK–Csákánydoroszló 0-3 (0-2). Táplánszentkereszt, 120 néző, v.: Szabó P.

Táplán: Farkas G. – Balázs, Orsós, Borbás (Cserkuti), STIEBER, Káldi M., Rajzinger, Jantos, VARGA S., Kónya, Káldi I.

Csákánydoroszló: Baba (Dévai) – Danyi, Kardos (Pintér), Draskovics, Makai, Horváth Á. (Horváth R.), Tóth N., Nagy M., Biczó (Szakály), Horváth Z. (Horváth M.), Sárközi.

G.: Draskovics (2), Danyi.

A több kulcsjátékosát nélkülöző Táplán nem tudta megnehezíteni a jó erőkből álló Csákány dolgát.

Szentpéterfa–Tanakajd 1-4 (0-2). Szentpéterfa, 150 néző, vezette: Héra Cs.

Szentpéterfa: Páll – Tóth G., Wágner K., Gaál Á., Garger, Tóth Sz., Gaál R. (Baranyai), Wágner Sz. (Keringer), Jurasits, Farkas H., Hoós.

Tanakajd: Marcz L. – Könczöl, Pintér, Kölkedi, Marcz G., Svób, Németh B., Sándor, Marcz M. (Móricz), Preiczer, Marcz D.

G.: Farkas H., ill. Kölkedi (2), Svób, Németh B.

K.: Tóth G., Hoós Á. (mindkettő Szentpéterfa).

Az agresszív, szervezett vendég megérdemelten győzte le az erősen tartalékos, ráadásul az előző napi esküvő nyomait is magán viselő Szentpéterfát. Héra Csanád játékvezető teljesítménye mellett viszont nehéz szótlanul elmenni: minden erejével azon volt, hogy megsemmisítse a házigazdát. Sorsdöntő pillanatban befújt egy nevetséges 11-est (a vendégek is azt hitték, hogy kapustámadás miatt szólalt meg a síp), kieszközölt két felháborító kiállítást – mindkét lapot széles, elégedett vigyor kíséretében mutatta fel. Amíg a Héra Csanádhoz hasonló felfogásban bíráskodók büntetlenül szórakozhatnak a játékosokkal, alázhatnak meg klubvezetőket, hergelhetik a szurkolókat, addig nem kell csodálkozni azon, hogy rohamléptekben fogynak a csapatok Vas megyében. És talán az is felvet egy kérdést, hogy a játékvezetői bizottság által nagy tehetségnek tartott Héra sípmesterről vajon mért akarnak tömegével leiratkozni a csapatok. Ám volt ellenőr is a meccsen, aki mindent látott, így vélhetőn csak az igazat írja majd le a jelentésében!

Vasszécseny–Viszák 6-1 (2-1). Vasszécseny, 100 néző, vezette: Papp Á.

Vasszécseny: Farkas B. – Horváth G. (Maczek), Pongrácz Zs., Szakács (Viszked), Kontics, Pongrácz D. (Horváth D.), Orsós J., Varga M., Pető (Bori), Gombkötő, Vadász (Orsós G.).

Viszák: Szabó Gy. – Németh I. (Lendl), Novák, Benkő, Szabó P., Wolf (Orbán), Varga B. (Agg M.), Pungor, Kádár, Sütheő, Agg R.

G.: Vadász (2), Horváth D. (2), Viszked, Szakács, ill. Szabó P.

A házigazda a második

félidőben átrohant ellenfelén.

Balogunyom–Őriszentpéter 4-3 (0-2). Balogunyom, 80 néző, vezette: Takács R. L.

Balogunyom: SZÉP M. – HAJÓS, Vilics, Szén P., Homor M., Németh D., Kalmár, Homor D., DÁVID, Nemes, MERŐTEI.

Őriszentpéter: Szukics – Őr, KÓSA N., Ponácz, Sály, GERENCSÉR, Kovács R., Horváth A., KÓSA L., IVÁN, Szép.

G.: Kalmár (2), Nemes, Dávid, ill. Kósa N. (2), Sály.

A két egyforma képességű csapat mérkőzésén az első

félidőben a vendégek voltak a jobbak, a másodikban a Balog-

unyom magára talált és jobb erőnlétének köszönhetően fordítani tudott.

A 2. forduló menetrendje, szombat, 17.30: Tanakajd–Táplán, Körmend–Nádasd. Vasárnap, 17.30: Balog-

unyom–Gyöngyöshermán, Ják–Bajánsenye, Felsőcsatár–Vasszécseny. Viszák–Szentpéterfa, Csákánydoroszló–Rábatótfalu.KA, TG

MEgyei II. o. – Észak

1. Ölbő 1 1 0 0 4 – 2 3

2. Szeleste-Pósfa 1 1 0 0 4 – 2 3

3. Kemenesalja 1 1 0 0 4 – 3 3

4. Gérce-Vásárosm. 1 1 0 0 2 – 1 3

5. Gencsapáti 1 0 1 0 3 – 3 1

6. Spari 1 0 1 0 3 – 3 1

7. Alsóújlak 1 0 1 0 1 – 1 1

8. Sé 1 0 1 0 1 – 1 1

9. Ikervár 1 0 1 0 1 – 1 1

10. Sitke 1 0 1 0 1 – 1 1

11. Mersevát 1 0 1 0 0 – 0 1

12. Uraiújfalu 1 0 1 0 0 – 0 1

13. Pecöl 1 0 0 1 3 – 4 0

14. Bozsok 1 0 0 1 1 – 2 0

15. Söpte 1 0 0 1 2 – 4 0

16. Zanat 1 0 0 1 2 – 4 0

MEgyei II. o. – DÉL

1. Vasszécseny 1 1 0 0 6 – 1 3

2. Tanakajd 1 1 0 0 4 – 1 3

3. Csákánydorosz. 1 1 0 0 3 – 0 3

4. Gy.herm.-Szentk. 1 1 0 0 3 – 1 3

5. Balogunyom 1 1 0 0 4 – 3 3

6. Bajánsenye 1 1 0 0 2 – 1 3

7. Körmend VSE 1 1 0 0 2 – 1 3

8. Nádasd 0 0 0 0 0 – 0 0

9. Őriszentpéter 1 0 0 1 3 – 4 0

10. Felsőcsatár 1 0 0 1 1 – 2 0

11. Rábatótfalu 1 0 0 1 1 – 2 0

12. Ják 1 0 0 1 1 – 3 0

13. Szentpéterfa 1 0 0 1 1 – 4 0

14. Tápláni KSK 1 0 0 1 0 – 3 0

15. Viszák 1 0 0 1 1 – 6 0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában