Sport

2009.07.01. 09:51

Sok hűhő a semmiért: Matthäus helyett Mezey lett a Fehérvár vezetőedzője

Budapest - Mezey György lett a Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub honlapjának szerdai híre szerint a tulajdonos szándékával összhangban az ügyvezetés július 1-i hatállyal, egy évre kérte fel a volt szövetségi kapitányt az együttes dirigálására.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Mezeyt tavaly januárban nevezték ki a Fehérvár sportigazgatójának, emellett továbbra is a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetője maradt. A sportigazgató idén júniusban sajtótájékoztatón jelentette be Berzi Sándor ügyvezetővel, hogy külföldi vezetőedzőt keresnek a csapat élére. 

A 67 éves Mezey mostani kinevezésére azután került sor, hogy a székesfehérvári csapatnak nem sikerült megállapodnia a német Lothar Matthausszal. A játékosként 150-szeres német válogatott június 19-én járt Székesfehérváron, ahol szóban megállapodott a klubbal, ám ezután visszarepült hazájába, ahol ügyvédeivel tanulmányozta a szerződéstervezetet. 

Múlt szombaton a Fehérvár közleményében úgy fogalmazott: "A felek különböző okokból nem jutottak megállapodásra. (...) A felek a megállapodás meghiúsulásának részleteit üzleti titokként kezelik, így arról nem nyilatkoznak." 

"Sajnos, a bajnoki rajt közelsége, a felkészülés kezdete nem tette már lehetővé, hogy hasonló, minden szempontból megfelelő, külföldi edzőt találjon az FC Fehérvár - olvasható a klub honlapján. - Mindez azonban nem téríti le a klubot a megkezdett útról, nem teszi szükségessé a korábban nyilvánosságra hozott célok módosítását. 

Célszerű megoldásnak tűnt, hogy a menedzsment olyan szakembert kérjen fel a folytatásra, aki a nemzetközi labdarúgás világában megfellebbezhetetlen tekintélynek örvend – és akinek a neve elválaszthatatlanul összeforrt a Vidi legutóbbi másfél évének pozitív történéseivel: dr. Mezey Györgyöt." 

Mezey, akinek vezetésével a magyar válogatott mostanáig utoljára szerepelt világbajnokságon (1986, Mexikó), vezetőedzőként legutóbb Újpesten dolgozott, ahonnan 2004 februárjában távozott. Korábban bajnokságot nyert a Bp. Honvéddal.

Az NB I-ben hatodik helyen végzett, Ligakupa-győztes Fehérvárt az elmúlt idényben Varga István irányította, akivel nem hosszabbítottak szerződést.

Forrás: MTI

 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!