Sport

2013.03.19. 18:16

Sportágak, események Vas megyében

Asztalitenisz- és tekeeredmények Vas megyében.

Haladás VSE-Celldömölki VSE-Swietelsky-Wewalka IV. 8-10. - Szombathely, NB III-as férfi mérkőzés.

A hazaiak két meghatározó játékosának hozzáállása, valamint a játékhoz szükséges alapvető feltételek hiánya a nem várt vereség eredménye. Győzött: Kiss J. 3, Bicsák A. 2, Németh Á. 1, Kiss J.-Kiss M., Bicsák-Németh Á. páros, illetve Lukács 3, Mogyorósi 3, Szabó F. 2, Csupor 2.

 

Kőszegi SE-Széchenyi Egyetem SE I. 12-6. - Kőszeg, NB III-as férfi mérkőzés.

A kőszegi csapat Ambrus és dr. Németh szenzációs játékával fölényes győzelmet aratott, és a bajnokság negyedik helyén álló ellenfele ellen bebizonyította, számolni kell vele a véghajrában. Győztek: Ambrus 4, dr. Németh G. 4, Keve 2, Tauker 1, Ambrus-Tauker páros.

 

Turris Sopron II.-SZAK II-Sportiskola 14-4. - Sopron, NB III-as férfi mérkőzés.

A fiatalok ezúttal edzői segítség nélkül álltak fel, de így is jól küzdöttek és szoros mérkőzéseket játszottak. Kis szerencsével még több győzelmet is szerezhettek volna. Győztek: Ihász 2, Nagy M. 2.

 

Celldömölki VSE-Swietelsky Wewalka IV.-Turris Sopron 3-15. - Celldömölk, NB III-as férfi mérkőzés.

Sima vereség az élvonalhoz tartozó Soprontól. Győztek: Csupor 2, Talián 1.

 

TEKE

NB II. Északnyugat, 21. forduló. Vasjármű-Scarbantia SE 5:3 (3177-3173). Ld.: Ifj. Süle 557, Tóth Z. 549. Délnyugat, 17. forduló. Hegyhátszentjakab-Resznek 6-2 (3138-3081). Ld.: Rejtli 570, Pungor 555. Nagyatád-Thermaplark-Szentgotthárd 2:6 (2918-2959). Ld.: Zámodics 526, Horváth V. 493. NB III., Nyugat, 21. forduló. TK Tanakajd-Csákánydoroszló II. 6:2 (25232-2461). Ld.: Kiss T. 453, ill. Pintér 454. Halogy SE-Felsőmarác-Boldizsár Trans-Zalaszentgrót 3:5 (2532-2594). Ld.: Dévai 446. Himfa SE Felsőmarác-Boldizsár Trans-Zalakomár 7:1 (2615-2554). Ld.: Németh D. 472. Gellénháza--Balogunyom 6:2 (2481-2414). Ld.: Gáspár 423. Perenye TKZalakaros 6:2 (2586-2488). Ld.: Krancz 476. Néró TC Nárai-Vonyarcvashegy 3:5 (2416-2437). Ld.: ifj. Stieber 423. Lenti-Kondorfa 7:1  (2573-2401).  Ld.: Iván 424. Megyei I. osztály, 23. forduló. Horváth Gravitáció TK női-Sitke Borostyánkert Tekéző 2-6 (2354-2437), Horváth-Gravitáció TK II.-Pecöl TK 5:3 (2431-2375). Szőcéért Egyesület-VM DASZK Vép 2:6 (2418-2530). Ják-Néró TC Nárai II. 6:2 (2375-2271). Vasjármű TK II.-Thermalpark-Szentgotthárd II. 0:8 (2389-2564).  Bulcsú Vezér-Rum 1:7 (2362-2438). Csempeszkopács-Körmendi Teke SE 7:1 (2527-2485).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!