2020. 09. 23. 06:30 | [email protected]

A vasárnap véget ért Tour de France győztesét, Tadej Pogacart megkérdezték arról, hogy gyerekkori álma teljesült-e a sikerével. A szlovén kerekes szerényen annyit mondott, gyerekként neki pusztán az volt az álma, hogy majd egyszer elindulhasson a francia körversenyen.

Szép példája ez annak, hogy álmodni is tudni kell,

mégpedig úgy, hogy a valóság aztán szebbnek bizonyuljon.

A huszonkét éves szlovén bringás félelmetes magabiztossággal versenyzett mindvégig. Még az első szakaszok egyikén összeszedett 80 másodperces hátránya sem ingatta meg a hitében, hogy a legjobbak közt fog végezni. Világossá tette, hogy támadni fog, ahol csak lehet. És támadott is szorgalmasan.

Hamarosan kiderült, hogy a győzelemre legesélyesebbnek tartott Primoz Roglic formájához csak az övé mérhető a mezőnyben. A két szlovén lepipálta versenytársait. A verseny első két hetében talán Roglic volt az erősebb, ezt mutatta az, hogy könnyedén felvette kesztyűt, amit Pogacar dobott neki a meredélyeken meg-meglódulva. Roglic elkövette azt a hibát, hogy mindig csak visszaverte Tadej támadásait, őrizte előnyét, de nem igyekezett növelni.

Azt a biztonsági kűrt futotta, amit oly sokszor láthattunk az elmúlt évek győzteseitől, akik megingathatatlanul erős csapattal tekerték végig a Tourt. Azt is láthattuk az elmúlt években, hogy a versenyben vezető kerekes vetélytársai elsősorban nem a győzelemért tekernek, hanem a dobogós helyek megszerzésén, pozíciójuk bebiztosításán munkálkodtak. Azt a fajta bátorságot, amivel Pogacar versenyzett az idén, már kezdtük a múlt értékei között számon tartani.

Persze a bátorság és a magabiztosság kevésnek bizonyulhat, ha nem társul mellé kellő erő is. A győztesnek járó sárga trikó megszerzésére még nem találtak ki jobb módot annál, mint hogy a legerősebbnek kell lenni a Tour de France mezőnyében. Ezzel a recepttel a zsebében vágott neki az utolsó előtti szakasznak Pogacar, és fordította egyperces előnnyé egyperces hátrányát a sorsdöntő időfutamon.

Tegyük hozzá: Roglic kiváló időfutammenő, mégis leiskolázta honfitársa, aki soha nem látott teljesítményt mutatott. A fiatal szlovént sokan Eddy Merckxhez hasonlítják, aki ugyancsak a legelső Tourján győzni tudott. És a Kannibál becenéven emlegetett belga legendához hasonlóan szinte felfalta ellenfeleit. A jövőre nézve jelenleg az a nagy kérdés, hogy ki fogja tudni elropogtatni Tadej Pogacar csontjait, ha képes lesz a továbbiakban is azon a szinten versenyezni, amit az elmúlt hetekben láthattunk tőle.

Címkék

Hozzászólások