Hallgassa élőben!
2021. 04. 10. 06:30 | [email protected]

Már megint a koronavírus… A Rosztov Don és a Vipers Kristiansand vezetőit sem szabad felmenteni: a bohózatba illő nyilvános alkudozással saját magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt. Az orosz és a norvég női kézilabdaklub kommunikációs gépezete ontja magából az ötleteket, a közönség pedig nehezen tud mit kezdeni az egyre színvonaltalanabb, olykor gunyoros üzenetekkel. A két csapatot a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében sorsolták össze egymással, de a szigorú norvég karanténszabályok miatt a Vipers lemondott a pályaválasztói jogról, így a párharc mindkét mérkőzését Oroszországban játsszák.

A rendezés körülményein vitatkoznak a felek: Rosztovban azt sérelmezik, hogy a Vipers részesedést kér az első, ma esedékes meccs marketingbevételeiből, és nem szeretné, ha orosz drukkerek lennének a csarnokban. Mindezt azért, mert az eredeti versenykiírás szerint az első mérkőzés házigazdája nem más, mint a norvég bajnokcsapat.

A rosztoviak szerint a pofátlanság netovábbja, hogy az a klub, amely nem vesz részt a mérkőzés szervezésében, igényt tart a bevételekre.

De nem ez volt az utolsó csepp a pohárban. A Vipers ugyanis felvetette a zárt kapus rendezés ötletét. Ekkor az oroszoknál elgurult a gyógyszer, közzétettek egy listát, felsorolták a Vipers korábbi ötleteit. Ez még hagyján, de nyitottak egy újabb frontot a teljes megsemmisítés jegyében. A „lehetne még” kategória az orosz humor sajátos megnyilvánulása. Ebben szerepel többek között, hogy akár csendben, sötétben is játszhatnának a csapatok. A Vipers gépét orosz vadászbombázók is kísérhetnék a biztonság kedvéért. Mind közül kiemelkedik egy igazán konstruktív javaslat: döntsék el a továbbjutást kő, papír, ollóval!

Európa legjobb női kézilabdaklubjainak kommunikációs gépezete váltott óvodás üzemmódra. A Rosztov Donban hemzsegnek a 2016-ban olimpiát nyert orosz válogatott tagjai, a Vipers csapatában szerepel többek között a két, Győrből ismert legenda, Nora Mörk és Heidi Löke. Szóval nem akárkik csinálnak bolondot magukból egy anyagi haszonnal kecsegtető BL-párharc, a Final Fourba jutásról döntő play-off meccs felvezetéseként.

A helyzet az, hogy tényleg mindenről a koronavírus tehet. Ha nincs a járvány, nem kezdenek méltatlan nyilvános alkudozásba Európa sztárklubjai, megkímélik magukat a közröhejtől.

A kő, papír, olló izgalmas játék, elsősorban óvodásoknak ajánlott. Önmagukat komolyan vevő sajtóosztályok számára egyáltalán nem.

Hozzászólások