°
°
°
2018. 11. 16. 06:30 | jegyzet@mediaworks.hu

A hónap végén kezdődik a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokság. Ezért is ért váratlanul sokakat, hogy Hornyák Dóra, a Fradi válogatott átlövője éppen most jelentette be: gyereket vár, ezért kihagyja a tornát. A kapitány, Kim Rasmussen mégis úgy reagált, hogy a gyermekvállalás része a női kézilabdának, s az élet mindig fontosabb, mint a sport, így mindig boldog, ha valaki érintetté válik. A fotelszurkolókat persze mindez nem hatja meg, ők a legjobb csapatot szeretnék látni, s örülni a győzelmeknek.

Ezért is érdekesek a női kézilabdázás egyik legváratlanabb visszavonulását produkáló Yvette Broch nyílt levelének gondolatai döntésének hátteréről. Arról írt, hogy 27 évesen, kétszeres BL-győztesként miért kelt fel egy szép napon úgy, hogy többé nem akar pályára lépni.

A „Szabadnak érzem magam” című vallomásából kiderül, hogy a klasszis beálló egész egyszerűen kiégett a hatalmas mentális és fizikai nyomás alatt. Saját maximalizmusa és a csakis a győzelmet értékelő külső elvárások alatt összeomlott.

Tény, hogy a győri időszakban Broch idényről idényre lett érettebb és összetettebb játékos. Az utolsó időszakban Löke kiválása miatt az addig is kiváló védekezése mellé világszínvonalú lett a támadójátéka is. Csakhogy kényszerből szinte állandóan a pályán kellett lennie, s ha valaki látta őt játszani, az tudja, hogy nála a jelenlét egyenlő volt a folyamatos koncentrációval.

A támadások utolsó pillanataitól már védekezett

és a védekezés sikere után máris támadott. Állandó mozgásban volt. Még akkor is, ha a közelben sem járt a labda. A játékát látva sokszor gondolkodtam azon, hogy vajon miért éget el minden meccsen ennyi mentális és fizikai energiát, néha talán fölöslegesen is. A magyarázatot most megadta, levelében megírta: sosem volt elégedett, sosem tudott lazítani. Sem a pályán, sem azon kívül.

Most meditál, jógázik és pihen. És szerelmes. Életében először.

S lehet, hogy a szurkolók egy része máig nem érti, hogy mit miért tesz Yvette Broch, de azt hiszem Rasmussennek van igaza: az élet mindig fontosabb, mint a sport.

Innentől pedig Yvette Broch nem csak azért példakép, amit a pályán elért, hanem azért is, mert képes volt minden külső elvárással szemben meghozni egy döntést önmagáért, a boldogságáért, az életéért. S ki tudja, lehet, hogy lesz majd még egy olyan pillanat, amikor újra pályára lép, akkor már egy másik, önmagát jobban ismerő Yvette-ként, akinek valódi örömet okoz a játék.

Címkék

Hozzászólások