Hallgassa élőben!
2021. 09. 16. 06:30 | [email protected]

Ha nem is száz torokból zúgott-zengett, de jól hallatszott a lelátóról a „Szép volt, fiúk!”. Azonban a fiúk – szinte mit sem törődve a nézőtéri köszöntéssel –, elindultak az öltöző irányába. „Már ettől is elszoktatok, legalább gyertek ide!” – szólt az öblös hang, visszafordulásra sarkallva a győztes mérkőzés után lefelé ballagókat.

A jelenet nem sokkal azt követően játszódott le, hogy a pandémia időleges lecsengésével újra közönség előtt nyílt alkalom sportesemények rendezésére. Üres széksorok előtt futballozni (kézilabdázni, kosárlabdázni stb.) eleinte több mint furcsaságot keltett, de legalább lehetett versenyszerűen sportolni, így ez fontosabb tényezőként hatott, mint hogy üresen tátong a lelátó. A koronavírus-járvány hatásainak boncolgatása helyett mégis inkább arra terelném a figyelmet, hogy

a győzelem helyén kezelése legalább annyira lényeges, mint a vereségből adódó tapasztalat levonása.

Mert a diadalt igenis jó megünnepelni.

A közösségi élményszerzés ott gyakori, ahol sorra érik a sportolót a pozitívumok, és ez pontszámban is megmutatkozik. Ahogy a gólörömre koreográfiával készülnek, úgy azt is lehet alakítani, milyen módon jusson érvényre a sikert követő felszabadultság. Nos, e téren nem lenne haszontalan néhány idősebb sportember bevonása. Egész pontosan arra gondolok, hogy a harci üdvrivalgások után olyan szólamok is előkerülhetnének, amelyek, noha egy kaptafára íródtak, adnak némi változatosságot. Itt is üdvösnek tűnne a tanácskérés, mert az öregek nemcsak futballozni (kézilabdázni, kosárlabdázni stb.) tudtak jól (vagy jobban), hanem a módját is megadták a cselekedeteiknek.

Az ultra-, sőt hipergyors (net)világ hamar elveszi a figyelmet a társak elől, ezért kellene törekedni a mérkőzés utáni rövid, de minőségi(bb) együttlétre. Ide citálható, hogy míg hét közben dietetikus tanácsait követve étkezik – mondjuk – tudatosan a sportember, addig a meccs utáni időszak „csalónap” kategória, legalábbis a pizzarendelési gyakoriságra pillantva, hogy a kalóriadús nedűket már ne is említsük. Utóbbiak sem maradnak azonban az öltözőn belül, mert a győztes gárdáról elengedhetetlen a félmeztelenes kép a közösségi médiában, hogy a klub oldala egyedi tartalmat kínáljon. Ezzel sincs gond, mert a divat ezt diktálja, aki erre nem kíváncsi, az nyugodtan görgethet lejjebb.

A nagyobb baj az volna, ha a vereség után is a „Szép volt fiúk!”-at harsogná a közönség.

Címkék

Hozzászólások