Sport

2014.12.19. 19:05

Sportkarácsony - Tizennyolcadszor ünnepeltek

Szombathely - Folytatva a hagyományt, idén is nagyszabású ünnepségen, a Sportkarácsonyon köszöntötte a város az esztendő legeredményesebb sportolóit, csapatait, edzőit, sportvezetőit.

Horváth Erika

Sorozatban harmadszor adott otthont Szombathely önkormányzata, valamint a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. hagyományos év végi rendezvényének a Weöres Sándor Színház – jó házigazdához illően a vendégek szórakoztatásáról is gondoskodva. A 18. Sportkarácsonyra mintegy 140 sportembert hívtak meg, hogy elismerjék a 2014-es esztendőbeli eredményeiket, munkájukat. Az is hagyomány, hogy a karácsonyi ünnepség elején megemlékeznek a sportélet közelmúltban elhunyt ismert alakjairól. Ezúttal Varga II János, Novák Dezső, Gergácz József, Kántor József és Tebeli György emlékére égett a gyertya.

Gőczi Istvánnak, Bánhegyi Attilának és Nagyidai Zoltánnak is szólt a taps péntek este a színházban. Fotó: Unger Tamás

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármesterének köszöntője után a szabadidősport szövetség és a városi diáksport bizottság díjazottjai vehették át jutalmukat. Utóbbiak jórészt testnevelők – a diákok számára korábban külön rendeztek ünnepséget. Ebben az évben is odaítélték az igazgatói plakettet – annak az iskolaigazgatónak, aki intézményében az előző tanévben kiemelkedően támogatta az iskolai testnevelést és a diáksportot. Az Oladi Általános, Középiskola és Szakiskola intézményegység-vezetője, Takács Imréné vehette át az elismerést.

Nagyközönség előtt is fürdőzhetett a tapsban, elismerésben a minap a 48. Ausztráliában rendezett Nemzetközi Diákjátékokon érmes szombathelyi különítmény – Dévai Boglárka, Székely Dóra, Németh Boglárka tornászok és Barta Márton úszó, valamint edzőik, Vizer Erzsébet, Rácz Gábor, illetve Karvalics Péter.

Aztán sorra kerültek az NB I-ben eredményesen szerepelt csapatok, valamint az egyéni sportágak szenior és speciális világversenyeken eredményes képviselői. A nem olimpiai sportágakban a sakkolimpián ezüstérmes magyar csapat tagja, Rapport Richárd és a kick-boxosok vitték a prímet – élükön Dancsó Zoltánnal. Az olimpiai sportágakban eredményes szombathelyi sportolókból 13-at – Hudi Ákost, Dévai Boglárkát, Csillag Tündét, Bakos Bálintot, Gyürüs Barbarát, Baranyai Jánost, ifj. Veréb Istvánt, Ligeti Dánielt, Csercsics Richárdot, Gyurátz Rékát, Halász Bencét, Németh Kristófot, Pars Krisztiánt és edzőiket díjazták. Gondoltak azokra a fiatalokra is, akik idei eredményeik alapján olimpiai reménységeknek tekinthetők.

A Sportkarácsonyon a hagyományokhoz híven átadták a város önkormányzata által alapított sportkitüntetéseket. Az utánpótlás és versenysport, illetve a szabadidősport területén több évi kiemelkedő tevékenységéért a röplabdaszakember, Gőczi István kapta meg a Pünkösty Csaba-díjat. Az iskolai testnevelésben és a diáksport területén végzett kiemelkedő szakmai munkájáért az Unger József-díjat a kötélugrósportot meghonosító, majd tanítványaival a város, az ország jó hírnevét hosszú évek óta öregbítő Bánhegyi Attila vehette át. A sport támogatásáért-díj 2014. évi díjazottja a két klubot is névadó szponzorként segítő Trend Optika vezetője, Nagyidai Zoltán lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!