Szabó Félix elindult - A jáki fiú már a neves győri tornaműhelyben tanulhat

Az elmúlt tanév végén, júniusban évzáró műsort tartott a Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola népes tornaszakköre – elsősöktől nyolcadikosokig, csupa-csupa lány. A díszvendég egy ötödikes kisfiú volt, Szabó Félix, aki ebből az iskolából indult, itt ismerkedett meg a torna alapjaival. Ma már az olimpiai bajnokokat – Borkai Zsoltot, Csollány Szilvesztert – is nevelő győri tornaműhely szorgalmas, serdülőválogatott-kerettag tanonca. Nem lehetett meghatottság nélkül nézni, amikor több szeren is bemutatta mostani tudását.

A jáki iskolában nagyon régóta tornászhatnak a diákok – köszönhetően Weidinger Veronikának, aki tanító és magyar szakos tanár. És emellett – ahogyan ő fogalmaz – a szertorna megszállottja.

– A szombathelyi Bolyai iskolában ismerkedtem meg a tornával, diákolimpiákon szerepeltem. Annyira megszerettem ezt a sportágat, hogy azóta is ezzel kelek, ezzel fekszem.

A most már győri sportiskolás tornász, Szabó Félix felfedezőjével, jáki nevelőedzőjével, Weidinger Veronikával. Fotó: Dobos Józsefné

Huszonöt évvel ezelőtt – akkor kezdte itt Veronika a pályáját – még nem volt tornaterem az iskolában, csak a kultúrházban tudtak gyakorolni. Ám hat évvel később megépült a tornaterem, és onnantól már országos versenyekre is eljutottak a jáki tornászok. Eleinte csak fiúk, később jöttek a lányok is. Jelenleg az iskola 260 tanulójából több mint hatvanan tornásznak.

– Sok olyan gyerek van, aki középiskolában is folytatja. Jó idősebb korukban is viszontlátni őket a szereknél – mondja Veronika, aki nagyon-nagyon hangsúlyozza, hogy a szülők támogatása nélkül nem tarthatnának itt. Az állami intézményfenntartó központtól semmit nem kaptak. A szülők segítségével tudnak utazni, tornadresszt adni a gyerekekre, új szereket vásárolni. Legutóbb egy új, 300 ezer forintos dobbantót kaptak tőlük.

Szülő, tanár, gyerek – hogyan is lehetne meg egymás nélkül. Szabó Félix története nagyon jó példa a tehetséggondozásra.

– Amikor az elsős Félixet megláttam, azonnal tudtam, hogy a tornateremben a helye. Én beszéltem rá a szüleit, hogy járjon el az edzésekre. Egyre jobb eredményeket ért el a diákversenyeken, mígnem felfigyeltek rá a szakemberek.

– Amikor Vera néni meghirdette a szakkört, nem sok kedvem volt hozzá, anyukám kért, hogy próbáljam meg. Nekik köszönhetem a tornát. Mert aztán annyira megtetszett, hogy azóta sem tudom megunni – ezt már a most 12. évében járó Félix meséli. – Pedig közben itt Jákon elfogytak mellőlem a fiúk, és a termet sem tudtuk rendesen használni. Vera néni mondta, hogy komolyabb szinten Győrben tudnám folytatni a tornát.

Ennek érdekében aztán az edző és a szülők összefogtak. Félix harmadikos volt, amikor készültek a felvételire – a kultúrházban, mert nem tudták használni a felújításra váró tornatermet. A felvételi sikerült; Félix a Győri Atlétikai Club versenytornásza lett, de még a negyedik osztályt is itt, a faluban végezte. Közben, amikor csak tehette, Győrbe, illetve Szombathelyre járt gyakorolni, itt Rácz Gábor és Hüll Tamás segített neki.

Tavaly szeptemberben aztán 11 évesen elindult a nagyvárosba. A Móra iskola élsportolói osztályába jár, a sportiskolában tornászik. És mindenki örömére nagyszerűen teszi a dolgát. Ják után fél évvel már bekerült a serdülő-válogatott keretébe, nagyon szorgalmas, és cseppet sem mellesleg kitűnő bizonyítvánnyal is megörvendeztette az őt maximálisan támogató szüleit.

– Az elején nehéz volt beilleszkedni. A kollégiumban egyedül vagyok fiú tornász, 10–12. osztályos balettintézetes nagyfiúk a szobatársaim. De lefoglal a sok feladat, a leckék és az edzések mellett nincs is nagyon idő másra. Az edzéseken 10–12-en vagyunk az én korcsoportomban. Amikor ideérkeztem, elég nagy volt a lemaradásom, de nagyon sokat fejlődtem, majdnem a legjobbak szintjére. Persze, vannak céljaim. A legnagyobb az olimpia. Legkorábban öt év múlva. Addig is nagyon sokat lehet fejlődni. És én azt akarok.