Aranyos Brenner-sakkcsapat

2019.03.25. 22:03

Szombathely 16-odszor is kitűnő házigazdája volt a diákolimpiai döntőnek

Nagyon jól sikerült a Szombathelyen 16. alkalommal megrendezett sakkcsapat-diákolimpia országos döntője. Hazai aranyéremnek is örülhettünk, de a rendezést is csak dicsérték a vendégek.

HE

A Brenner-iskola aranyérmesei edzőikkel. Balról: Ruck Tamás, Hortobágyi Tamara, Vilics Hanna, Farkas Boglárka, Pergel László Fotó: VN/Farkasné Jánosi Ágota

A hét végén nagyüzem volt a Boldog Brenner János iskolában, a diákolimpia országos döntőjére 143 csapat, összesen 573 versenyző érkezett – sok kísérővel. A helyszín tökéletes ahhoz, hogy a verseny hosszú órái alatt mindenki komfortosan érezhesse magát. A sakkozók a tornacsarnok tágas terében, a kísérők a lelátón vagy az előcsarnokban, sőt jó néhányan az udvaron is napfürdőztek. Persze a résztvevők számára a verseny volt a legfontosabb, szombaton öt, vasárnap pedig három fordulóban kellett helytállniuk. A három fiúkorcsoportban négy-négy, a lányoknál három-három táblán mérkőztek a csapatok. A legnagyobb mezőny, 29 csapat az alsó tagozatos fiúknál volt, a legkisebb a középiskolás lányoknál 16 együttessel.

A Vas megyeiek 11 csapatot indíthattak – a megyei győztesek mellett a házigazda jogán is kaptak kvótákat –, illetve a Brenner-iskola alsós fiúgárdája címvédőként szerepelhetett. A tavalyi aranycsapatból erre a tanévre ketten maradtak a korosztályban, András Ferenc és Szabó Gergő húzta is a szekeret – előbbi az első táblán a nyolc fordulóban 6,5, utóbbi a harmadikon 7 pontot gyűjtött. Utóbbi el is nyerte a tábladíjat. A kevesebb versenyrutinnal felvértezett társaikkal – Németh Péterrel, Ludván Flóriánnal és Nagy Péterrel – is végig versenyben voltak a dobogóért. Csak az utolsó fordulóban elszenvedett vereség miatt csúsztak le az éremről – negyedikek lettek öt győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel. De így is ünnepelhetett diákolimpiai bajnoki címet a Brenner-iskola – a felső tagozatos lányok, Farkas Boglárka, Vilics Hanna és Hortobágyi Tamara jóvoltából. A trió végig nagyszerűen teljesített, hét győzelmet és egy döntetlent jegyzett, magabiztosan, kétpontos előnnyel lett első. A felsősöknél először szereplő, mindössze 11 éves Vilics Hanna hibátlanul játszott a második táblán, mind a nyolc partiját megnyerte – természetesen övé lett a tábladíj. Még két vasi csapat végzett az első tízben, az ELTE Bolyai-gimnázium fiú- és lányegyüttese. A második helyen kiemelt fiúk – Ugróczky Péter, Czupor Attila, Barasits Bálint és Horváth Soma – negyedik helyezése csalódást jelent. Nem voltak jó passzban, de gyengélkedve is az élmezőnyben tudtak maradni – négy győzelem, egy döntetlen, három vereség volt a mérlegük. A lányok – Barasits Dorka, Németh Zsófia Peónia és Varga Gréta – a kilencedik helyen zártak három győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel. Gréta vihette haza a harmadik táblások különdíját, mind a nyolc partiját megnyerte. És még egy tábladíj maradt itthon: a Zrínyi-iskola tanulója, Porpáczy Márton kapta, aki az alsó tagozatos fiúk első táblásai között holtversenyben lett a legjobb 7 pontjával.

A Brenner-iskola aranyérmesei edzőikkel. Balról: Ruck Tamás, Hortobágyi Tamara, Vilics Hanna, Farkas Boglárka, Pergel László Fotó: VN/Farkasné Jánosi Ágota

A Brenner-iskola négy csapattal vehetett részt az országos döntőben, kettő az élmezőnyben végzett.

– A lányokat, bár a rajtlistán a hatodik kiemeltek voltak, az első háromba vártam – mondta Ruck Tamás, a brenneresek edzője (Farkas Boglárkát Pergel László készíti fel.) – Nagyon ügyesek, kiegyensúlyozottak voltak, végig vezettek, mindenki hozzátette a magát az aranyhoz. Az alsós fiúcsapat is teljesítette az előzetesen várt 1–6. helyezést. Picivel csúsztak csak le az éremről.

– Nagyon jól sikerült a 16. rendezvényünk is – értékelt Pergel László, az egyik fő szervező. – Sokat segítettek a helyi szülők a pakolásnál, ezúton is köszönöm nekik. Minden flottul pörgött, nem volt semmi probléma, csúszás sem, csak dicsérő visszajelzést kaptunk a szervezésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában