Sport

2014.12.08. 16:00

Szombathelyi úszók és atléták a Nemzetközi Diákjátékokon

Lake Macquarie, Szombathely - A diákjátékok első, hétfői versenynapján rajthoz álltak a szombathelyi úszók és atléták is.

Horváth Erika

A Vízmű SC Karvalics Péter edző vezette négyfős fiú úszókülönítménye hétfőn négy számban volt érdekelt. A legnagyobb siker 400 m gyorsúszásban született, ahol Barta Márton 4:13,76 perces idővel harmadikként, Molnár Marcell pedig 4:21,87-dal hatodikként bejutott a nyolcas döntőbe. A fináléban Barta Márton 4:03,21 percet repesztett, ezzel ezüstérmet érdemelt ki egy koreai fiú mögött és egy szingapúri előtt. Molnár Marcell 4:19,90-dal a szintén  nagyon előkelő ötödik helyezést szerezte meg a 29 fős mezőnyben. A két fiún kívül még Szuák Ákos állt rajtkőre, 100 m háton (43 induló) és 100 m gyorson (50)  is a középmezőnyben végzett, előbbi számban 1:06,78-dal 21., utóbbiban 1:03,10-dal 34.  lett.

A szintén négyfős atlétacsapatból ketten folytathatják a keddi középdöntőben. Fiú 100 méteres síkfutásban 59-en indultak; Sárközi Bálint selejtező futamában 11,68 másodperces eredménye az abszolút sorrendben a 11. volt, ezzel a középdöntőben folytathatja. Kóbor Bálint 13,02-vel viszont nem jutott tovább.  Szintén befejezte a versenyzést Csizmazia Kornél, aki távolugrásban 5,15 méterig jutott. Bede Petra viszont középdöntős: a lányok 62 fős mezőnyében 13,33-os idővel 22-ként kvalifikálta magát a legjobb 24 közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!