Sport

2016.09.06. 16:00

Szuper döntősök: Pars Krisztián és Gyurátz Réka aranya

Budapest - A harmadik alkalommal megrendezett Magyar Szuper Liga döntőjében két arany-, három ezüst- és három bronzérmet szereztek a szombathelyi atléták.

Horváth Erika

A 2016-os Szuper Liga-versenysorozat záró eseménye volt az MTK otthonában megrendezett döntő, amelyre az eddigi eredmények alapján számonként a legjobb nyolc-nyolc versenyző juthatott be. Két szombathelyi klubból 14-en állhattak rajthoz a kétnapos versenyen.

A Dobó SE-t három számban 11-en képviselhették, ebből öten szereztek érmet, összesen két aranyat, két ezüstöt és két bronzot hoztak haza Németh Zsolt és Németh László tanítványai. Az élre a férfi kalapácsvetés kívánkozik, ahol a nyolcas mezőnyből hatan voltak szombathelyiek. A dobogó mindhárom fokára Dobó SE-sek állhattak fel. Volt küzdelem az első helyért, hiszen a negyedik sorozatban még a junior világbajnok Halász Bence vezetett 73,70 méterrel - ami csupán 27 centivel kisebb, mint az általa tartott U20-as országos rekord felnőtt szerrel (másik két számában súlylökésben és diszkoszvetésben meg is döntötte egyéni csúcsát). Az utolsó két sorozatban azonban helyre állt a rend, élre ugrott és 74,65 méterrel megnyerte a versenyt 2012 olimpiai bajnoka, Pars Krisztián. A bronzérem a junior vb-negyedik Rába Dánielé lett. A nőknél kettős Dobó SE-siker született. Gyurátz Réka magabiztosan, 68,49-dal győzött a jól teljesítő, 66,25-ot elérő Gergelics Cintia előtt, aki öt méterrel előzte meg az országos csúcstartó, háromszoros olimpikon veszprémi Orbán Évát (61,19). Gyurátz Réka még egy harmadik helyet is szerzett diszkoszvetésben.

A vasi érmesek. Hátul (balról) a Dobó SE-sek: Halász Bence, Gyurátz Réka, Gergelics Cintia, Rába Dániel. A képről Pars Krisztián hiányzik. Elöl a HVSE-sek: Kemény Dávid és Boda Boldizsár   Fotó: Unger Tamás

A Haladás VSE három versenyzőjéből két futó szerzett értékes érmet. A 400 méteres férfi síkfutás mezőnyének legfiatalabb résztvevője, a 18 esztendős Boda Boldizsár kiváló futással, 48,93 másodperccel második lett az Eb-ezüstérmes, nyolcszoros magyar bajnok Deák Nagy Marcell (48,31) mögött. Nagyon kellemes meglepetés Kemény Dávid bronzérme (53,96) a 400 méteres gátfutásban. Mindketten Lengyák György és Kamarás Ákos tanítványai.

A vasiak eredményei. Férfi, 400 m: 2. Boda Boldizsár (Haladás VSE) 48,93, 5. Kemény Dávid (Haladás) 49,84. 400 m gát: 3. Kemény Dávid 53,96. Súlylökés (7,26 kg): 5. Halász Bence (Dobó SE) 15,60 egyéni csúcs, 8. Szabó Gyula (Dobó SE) 14,61. Diszkoszvetés (2 kg): 6. Halász Bence 53,15 egyéni csúcs, 8. Szabó Gyula 51,20. Kalapácsvetés (7,26 kg): 1. Pars Krisztián (Dobó SE) 74,65, 2. Halász Bence 73,70, 3. Rába Dániel (Dobó SE) 66,14, 5. Horváth Bálint (Dobó SE) 61,40, 6. Varga Donát (Dobó SE) 57,12, 7. Mester László (Haladás) 53,12. Női, diszkosz (1 kg): 3. Gyurátz Réka (Dobó SE) 47,75 egyéni csúcs. Kalapács (4 kg): 1. Gyurátz Réka 68,49, 2. Gergelics Cintia (Dobó SE) 66,25, 4. Németh Zsanett (Dobó SE) 54,59, 7. Varga Barbara (Dobó SE) 49,16, 8. Szabó Anett (Dobó SE) 46,33.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!