Sport

2006.11.21. 03:29

Temperamentumos rock

Szombathely - Aranyérmet szerzett a hét végi akrobatikus rock and roll magyar bajnokságon a Galaxy RRC párosa, Lakics Zoltán és Horváth Zsófia. További vasiak is döntőbe jutottak.

Simon Erzsébet

A rock and roll egy régesrégi Ki-Mit-Tud? után indult el Vasban a népszerűség útján: Szatucsek Klára egykori szombathelyi társastáncbajnok vezetett egy formációs csoportot, amelynek tagjai ezüstérmet szereztek a versenyen. A ő produkciójukat is láthatta (felvételről) szombaton a Művelődési és Sportház közönsége, akik az akrobatikus rock and roll páros magyar bajnokság küzdelmeire voltak kíváncsiak. Több mint két évtized is eltelt azóta, hogy meghirdették az első rock and roll tanfolyamot a megyében, s mára a műfaj oly sikeressé vált, hogy a szombathelyi Galaxy RCC megrendezhette három kategóriában - children, serdülő és junior - a párosok magyar bajnokságát, C és B osztályban pedig országos pontszerző versenyt szerveztek. Szombaton délben a selejtezőkkel rajtolt az ország minden részéből érkezett több száz fős mezőny, köztük a házigazda Galaxy és a celldömölki Rocky-Dilly ARRC versenyzői is.

Az esti gálán és döntőn a városi önkormányzat ifjúsági és sport bizottságának elnöke, Varga Tamás köszöntötte a megjelenteket, s mint mondta, a város megteremtette a feltételeket a jó szerepléshez. A Galaxy is sikerrel pályázott a magyar bajnokság rendezési jogáért. Hozzátette, hogy személy szerint különös figyelemmel drukkol a hazaiak éremesélyes kettősének, Németh Árpádnak és Mitre Dórának, hiszen az utóbbinak tanára is volt az iskolában. A fiatalok felnőtt B kategóriában versenyeztek, itt már mindenféle akrobatikus elem tarkíthatja a produkciót, s külön döntőben értékeli a zsűri a lábtechnikát, s egy másikban a kűrt. Nos, a páros kitűnő lábmunkát végzett, ekkor még úgy tetszett, arany lesz a jutalmuk, ám a kűrben ketten is megelőzték őket, így bronzéremmel zártak. Számukra ez pontszerző verseny volt, néhány hete Balatonfüreden - ranglista elsőként - a B osztály magyar bajnokai lettek.

A serdülők a másfél perces táncukat saját maguk választotta zenére, az akrobatikus mozdulatokat nélkülözve adták elő, s a döntőbeli helyrepontozásnál kiderült: a galaxys Lakics Zoltán és Horváth Zsófia - az őszi szezon valamennyi versenyének megnyerése után - a magyar bajnoki címet is begyűjtötte.

Eredmények, bajnokok és vasi döntősök, children: 1. Orosz József-Berecz Vivien (Debrecen) 5. Tóth Norbert-Horváth Dorina (Galaxy) 6. Csébits Ákos Gergő-Horváth Cintia (Galaxy).

Serdülő: 1. Lakics Zoltán-Horváth Zsófia (Galaxy) 6. Geröly Ádám-Horváth Nikolett (Galaxy).

Junior: 1. Csortos Kristóf-Berecz Bettina (Gyöngyös). 1. Tramontini Péter-Veiland Adrienn (Budapest) 4. Németh Zoltán-Ignéczi Titanilla 5. Báger Balázs-Kovács Petra 6. Sümeg Tibor-Sümeg Szandra (valamennyien Galaxy). 1. Falaki Szabolcs-Horváth Bianka (Pápa) 3. Németh Árpád-Mitre Dóra (Galaxy) 6. Stubán Ádám- Kurucz Dorina (Celldömölk). Rock and roll: elkápráztatás, temperamentum

C osztály:

B osztály:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!