röplabda

2018.05.02. 20:56

Törlesztett a SZoESE

Szép győzelemmel zárta a 2017/2018-as bajnokságot a Szombathelyi Egyetemi SE NB II-es férfi röplabdacsapata.

Horváth Erika

Marsai Richárd (3) jól szolgálta ki társait, köztük a center ifj. Bodovics Árpádot is Fotó: Unger Tamás

Szombathelyi Egyetemi SE–ZTE RK 3:2 (-17, 23, -22, 19, 6). – Szombathely, NB II-es férfi röplabdamérkőzés, vezette: Barabás, Őri.

SZoESE: MARSAI, Pék, Újvári, Koller, SZABÓ G., ifj. Bodovics. Csere: Konetsny (liberó), Barbalics. Játékos-edző: Szabó Gábor.

A két csapat már negyedszer találkozott ebben a szezonban. A korábbi három találkozót a zalaiak nyerték, kétszer 3:2-re. Ezúttal is a rövidített játszma döntött, de sikerült visszavágniuk a szombathelyieknek. Az első játszmában a ZTE ki tudta használni a hazaiak lassabb, körülményesebb kezdését (17-25), a másodikban azonban a centereket is bekapcsolva már jóval változatosabb volt a SZoESE támadójátéka, így sikerült egyenlíteni (25-23). Szoros csatát hozott a harmadik játékrész is, de ebből a zalaiak jöttek ki győztesen (22-25). A folytatásban az egyetemi csapat játékosai egytől egyig rátettek egy lapáttal, és dinamikusabb, pontosabb játékuk előtt meg kellett hajolniuk a vendégeknek (25-19, 15-6). Mivel az NB II-es férfibajnokságban három csapat között dőlnek el a helyezések, a SZoESE biztosan érmes lesz, a Győr–ZTE találkozó függvénye, hogy a második vagy a harmadik helyen zárja a szezont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában