Labdarúgás

2019.09.01. 18:08

Döntetlen Dorogon

Az NB II. 7. fordulójában a Szombathelyi Haladás 1-1-es döntetlent játszott a Dorog vendégeként.

Novák Csanád (jobbról) adós maradt a góllal a Budaörs ellen

Fotó: Szendi Péter

Dorogi FC-Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1).

Dorog, 700 néző, játékvezető: Móri

Haladás: Gyurján – Tóth D., Jancsó, Jagodics, Németh Milán, Bosnjak – Nyári, Kiss B., Holdampf – Németh Márió – Gaál.

A statisztika a vasiak mellett szólt: a zöld-fehérek a dorogiak elleni utolsó 13 bajnokijukat megnyerték, utoljára 1971-ben szerezte pontot a Komárom-Esztergom megyeiek a Haladás ellen. Kánikulai melegben, 34 fokban kezdődött a találkozó. a Halit 120 szurkolója kísérte el. Az első húsz percben mezőnyjáték folyt, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A félidő derekán elrendelt ivószünet a hazaiakat rázta fel. A 23. percben egy előreívelt labdát Tóth Dávidtól elvettek, a középre ívelést Gyurján lehúzta, ám kiejtette kezéből a labdát, az érkező Paudits pedig öt méterről a kapuba lőtt (1-0). Félóra elteltével magára talált a Haladás, előbb Gaál szerzett lesgólt, majd Németh Márió lőtt 18 méterről a jobb sarok mellé. A 41. percben Eszlátyi kapott labdát a jobb oldalon és 12 méterről a kapu közepébe lőtt (1-1).

Szünet után átvette az irányítást, dominált a Haladás. Az 51. percben Gaál lépett ki a jobb oldalon, de a jobb sarok mellé lőtt. Hat perc múlva Petró 35 méteres lövését mentette a bal sarok elöl Mursits. A 68. percben Novák megelőzte védőjét, majd Mursits mellett is elhúzta a labdát a bal szélen, de kisodródott és a jobb kapufát találta el.

A 74. percben egy dorogi kontra után Tomás jobbról leadott lövését védte bravúrral Gyurján. Az utolsó húsz percben mindkét csapat ment előre a győztes gólért. A 87. percben Bosnjak bal oldali beadását Novák hét méterről a bal sarok mellé fejelte. Két perc múlva Bosnjak beadására Novák érkezett, akit ellöktek. A játékvezető továbbot intett, a labda Nyárihoz került, aki azonban a bíró sípájára, a büntetőre várt – a középpályást szerelték. A Haladás a második félidőben sokal jobban futballozott, mint a Budaörs ellen, de kihagyta helyzeteit.

Supka Attila: – A kapott gól előtti szituációt leszámítva minden tekintetben jobbak voltunk a Dorognál, ismét rengeteg helyzetet dolgoztunk és hagytunk ki. A második félidőben szinte felborult a pálya, olyan nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. Akadt két-három olyan szituáció, amelyekért büntetőket kaphattunk volna, ám ezeket nem ítélte meg a játékvezető. Emlékezhetünk, sajnos a Siófok elleni meccsen, az ominózus Gaál-szabálytalanságnál sem kaptunk tizenegyest. Hét meccsből ötödször játszottunk döntetlent, jó lenne ha ezeket be lehetne váltani győzelmekre. A játékunk javul, bízunk bent, hogy a kéthetes bajnoki szünet után a Soroksár ellen már győzelemnek örülhetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában