Sport

2015.09.24. 13:20

Új teniszpályát adtak át Kőszegen - A salakos talaj jövőre már használható lesz

Kőszeg – Átadták, ünnepélyesen felavatták a Kőszegi SE tenisz szakosztályának új, frissen elkészült centerpályáját.

Tóth Gábor

A salakos teniszpálya, illetve a pálya mellé épített lelátó összesen 8,5 millió forintba került. A beruházás jelentős részét magánszemélyek, támogatók állták, illetve szükség volt a tenisz szakosztály anyagi áldozatvállalására is (a város a területet adta). Az építkezés bő egy hónap alatt lezajlott – de a pálya talaja csak jövőre „érik össze", a májustól szeptemberig tartó versenyidőszakban már bevethető lesz. A Kőszegi SE most már öt teniszpályával rendelkezik.

Ünnepélyes pillantok a sporttelepen, átvágják a szalagot. Balról Tóth Szilárd technikai vezető, Huber László polgármester, Molnár Sándor támogató, Koltay Árpád szakosztályvezető. Fotó: Ohr Tibor

A vasárnapi ünnepségen Koltay Árpád szakosztályvezető köszöntötte a megjelent vendégeket. Kőszeg 115 éves tenisz múltjának felidézésével kezdte a beszédét, majd pedig az elmúlt 15 év eredményeit foglalta össze. Köszöntötte a centerpálya elkészítésében jelentős szerepet játszó támogatókat, így elsősorban Molnár Sándort és Kiss Albertet. Ezt követően Huber László polgármesteri köszöntője következett. Majd Huber László és Molnár Sándor átvágták a szalagot, és néhány ütés erejéig a „gyakorlatban" is felavatták az új pályát. A pezsgős koccintás után egy bemutató páros mérkőzést láthattak a sportág kedvelői, melyet a szuperligás csapat tagja – Sardú Dániel, Devecseri Olivér, Maitz Pál, Vörös Máté – játszottak. Közben pedig egy egész nap zajló rögtönzött páros házibajnokság is emelte a hangulatot.

A házibajnokság végeredménye, vegyes páros: 1. Soproni Hajnalka–Tóth Szilárd, 2. Kellerman Jolan–Kaiser Bence, 3. Kecskés Hildegárd–Koltay Árpád, Motycka Martina–Maitz Pál. Szenior férfi páros: 1. Frőlich László–Németh József, 2. Bauer Miklós–Detrich Tibor, 3. Dévai Gábor–Motycka Klaus, Magyar Vilmos–Motycka Stefan. Férfi páros: 1. Béres Attila–Csánits Mihály, 2. Pausz Ádám–ifj. Kolonics Detre, 3. Kolonics Detre–Kolonics Kata, ifj. Koltay Árpád–dr. Nagy Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!