Leiszt Máté a Békéscsabától érkezett

2019.07.26. 19:02

Új vezetőedző a Haladás röplabdacsapatánál

Új vezetőedzője lesz a Haladás Szombathely extraligás női röplabdacsapatának: dr. Mucsi Pétert Leiszt Máté váltja.

Horváth Erika

Leiszt Máté aláírta egy plusz egy éves szerződését a Haladással

Fotó: Haladás VSE

Úgy tűnik, új korszak kezdődik a szombathelyi női röplabdázásban: egy két évvel ezelőtti, néhány hétig tartó időszakot kivéve mindig helyi kötődésű szakember irányította a csapatokat. Tegnap bejelentették: a Haladás extraligás együttesét a következő szezonban Leiszt Máté vezeti, aki az előző két idényben a Békéscsaba másod­edzőjeként dolgozott.

Mintegy két évtizede edzősködött (is) dr. Mucsi Péter Szombathelyen, két éve vele jutott fel a Haladás az NB I-be, aztán egy év után a legfelsőbb osztályba, az Extraligába is. A szakosztályvezetői teendők mellett a vezetőedzőség már túl soknak tűnt, az első osztályban már csak a háttérben akart dolgozni. Új, de helyi edzővel kezdte a csapat az előző idényt, aztán mégis úgy alakult, hogy Mucsi Péterrel fejezte be.

Sikerült megőrizni az extraligás tagságot, de a csapat kialakítása idején új edzőt is kerestek.

– Új alapokra szeretnénk helyezni a szakmai munkát, és ehhez fiatal, ambiciózus, de megfelelő tapasztalatokkal rendelkező szakembert kerestünk – mondta Mucsi Péter.

Leiszt Máté aláírta egy plusz egy éves szerződését a Haladással
Fotó: Haladás VSE

Leiszt Máté 32 éves, debreceni illetőségű. Maga is röplabdázott, edzői pályafutása 2014-ben kezdődött. Dolgozott Alberto Salomoni segítőjeként is a női válogatott mellett, majd az olasz szakemberrel együtt a sokszoros bajnok Békéscsabához szerződött. Salomonival tavaly márciusban szerződést bontottak, de a másodedző Leiszt Máté maradt – a tavalyi, sorozatban ötödik bajnoki cím után idén bronzérmesek lettek a békéscsabaiak.

Leiszt Máté vezette a női válogatottat az elődöntőbe a néhány héttel ezelőtti nápolyi Universiadén – a negyedik hely volt minden idők legjobb magyar röplabdás szereplése az egyetemisták-főiskolások világjátékán.

A Haladás augusztus közepén kezdi a felkészülést. Leiszt Máté egyelőre négy röplabdást tudhat a csapatában: a Puerto Ricó-i Genesis Anais Miranda, a kanadai-szlovén Stephanie Lojen és Takács Bernadett után az osztrák válogatott Sophie Wallnerrel is sikerült szerződést hosszabbítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában