Sport

2017.06.18. 06:10

Valódi ékszerdobozban az aligátorok

Szombathely - Várhatóan két és fél hónap múlva, augusztus 31-én adják át a „Fedett Uszoda fejlesztése és rekonstrukciója” projekt második ütemében épülő, az OB I-be frissen feljutott Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) új medencéjét.

Pum András

A közvetlenül a Fedett Uszoda mögött épülő, kis ékszerdobozt tekintette meg Juhász Tibor, az OB I/B-s bajnoki címet szerzett AVUS elnökének kalauzolásában dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere és Hende Csaba országgyűlési képviselő. Tavaly július 29-én rakták le az új uszoda alapkövét, a munkálatot pedig szeptemberben indultak meg – 50-60 ember dolgozik nap mint nap az építkezésen. A 2.2 milliárd forintból – 1.4 milliárd TAO-támogatásból és 800 milliós önkormányzati forrásból – épülő medencét a politikusok a sajtó képviselőinek jelenlétében járták végig.

Juhász Tibor büszkén mutatta a létesítményt, amely csaknem teljesen elkészült, mint az aligátorok első emberétől megtudtuk: 98%-os készültségben van az uszoda. A gépészeti, a gyenge áramú beüzemelési és a medence vízgépészeti részének üzembe helyezési munkálatai még júliusban megvalósulhatnak.

Közben festenek, a takarítás pedig egy hónap múlva kezdődhet meg. Juhász Tibor elmondta, elkészült a 21x33.33 méteres, 2.15 méter mély medence, egy-egy LED-fallal és eredményjelzővel. Aztán elkészültek az öltözők, tusolók, mellékhelyiségek, orvosi szoba, klubszoba, szertár. Ebben az uszodában egyébként kisebb mérkőzéseket rendeznek majd és itt is edzenek az aligátorok. A nagyobb rangadókat pedig később a Fedett Uszodában játsszák – persze ha elkészül az uszoda fejlesztésének következő üteme.

Visszatérve az új uszodára: mintegy 200 szurkoló fér el a lelátóin, a medence egyik oldala mellett lesz egy nagyobb lelátó, a karzaton fent egy sor szék, mögötte állóhely. Hende Csaba hangsúlyozta: csakúgy mint az uszodától kőhajtásnyira épülő, impozáns Haladás Sportkomplexum, ezt a projektet is az állam finanszírozza, vagyis a szombathelyi adófizetőknek egyetlen pluszforintjába sem kerül. Márpedig a két beruházás összértéke körülbelül 20 milliárd forint. Juhász Tibor elmondta: ez a beruházás a város értékeit és vagyonát is gyarapítja, emellett az AVUS sportolói is méltóak lesznek a város hírnevéhez és a közeljövőben számos kiváló eredménnyel, éremmel járulnak majd hozzá Szombathely sportsikereihez.

A beruházás harmadik üteme, a szaunavilág, a wellness részleg kialakítása 2018-ban indulhat meg, ez már a Modern Városok Program keretében valósulhat meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!