Sport

2016.05.17. 10:11

Városi legenda nyomában: egy fekete bőrű körmendi játékost migránsnak néztek a rendőrök?

Utánajártunk annak a Körmenden terjedő pletykának, ami szerint egy fekete bőrű kosarast azért kísértek rendőrök az ideiglenes befogadó állomásra, mert migránsnak nézték.

Budai Dávid

Körmenden az a pletyka terjedt el (több helyről is eljutott szerkesztőségünkbe), hogy a kosárcsapat játékosát, a fekete Petty Parish-t migránsnak nézték a rendőrök és ezért bekísérték a táborba. Utánajártunk a városi legendának, és beigazolódott a gyanúnk: ilyen eset nem történt. Nem is történhetett, hiszen ahogyan Gál László, a csapat technikai vezetője elmondta, az elterjedt pletyka alapja minden bizonnyal az az eset, amely április 27-én történt, ekkor azonban még nem is voltak migránsok a táborban.

Fotó: Szendi Péter

Aznap a csapat Székesfehérváron játszott, és éppen indultak volna Körmendről. Már minden játékos a buszon ült, ám Petty Parish még nem érkezett meg, és mivel telefonon sem tudták elérni, Gál László a játékos keresésére indult. Hamarosan meg is találta, a csarnoktól néhány utcányira igazoltatták a rendőrök. Mint kiderült, az autót – amelyet a játékos felesége vezetett – azért állították meg a rendőrök, mert az áthajtott a piroson. Mikor Gál László a helyszínre érkezett, a rendőrök éppen azt kérdezték le, hogy kié a magyar rendszámú autó. A technikai vezető gyorsan tisztázta a helyzetet és megkérte a rendőröket, hogy legyenek szívesek a játékost elengedni, mert a csapat már csak rájuk vár. Így is lett, az ügy megoldódott. Hozzá kell tenni, az eljáró rendőrök nem körmendiek voltak, nem ismerték a játékost.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!