Sport

2006.06.30. 02:29

Vasárnap Triatlon Tour

A Magyar Triatlon Szövetség az idei évadtól új versenysorozatot hívott életre Triatlon Tour (TT) néven, amely hat állomásból áll. Ennek a sorozatnak e ...

Mórocz Zsolt

A Magyar Triatlon Szövetség az idei évadtól új versenysorozatot hívott életre Triatlon Tour (TT) néven, amely hat állomásból áll. Ennek a sorozatnak egyik láncszeme a Vasi Vasember, amelyet vasárnap 11 órától a Csónakázótó és környékén immár 22. alkalommal rendeznek meg.

- A sportágban aki számít, az mind tiszteletét teszi, így mintegy kétszáz indulóval számolunk. Igaz, a felnőttek számára az ob már megvolt, a korosztályosok számára viszont a szombathelyi verseny számít annak - mondta Tóth Kálmán, a verseny igazgatója. - A rendezvény egyben pénzdíjas is, az abszolút 1-6. helyezetteket díjazzuk. Örömteli, hogy az a négy fő - Hernádi János, Kapolcsi Imre, Garami Árpád, dr. Bálint Mihály - aki az eddigi 21 Vasi Vasembert mind teljesítette, ismét tiszteletét teszi. Az OTP Triatlon Tour olimpiai távú verseny - 1500 m úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás - 11 órakor a férfi futammal rajtol, majd 11.40-kor a nők kezdik meg az első versenyszámot, az úszást a Csónakázótóban, amit a 750 méteres körpályán kell teljesíteniük. A kerékpáros táv útvonala a megyeszékhellyel szomszédos településeket érinti a he- lyi lakosok biztosításával, de azért nem árt betartani a KRESZ-t. A futás távját a Csónakázótó körül kell teljesíteni négy kör, amely érinti a skanzent is, ahova a belépés a verseny napján díjmentes. Csipes időmérés lesz, és a Tó fürdő hátsó parkolója (itt lesz a kerékpárdepó) zárva lesz. A helyszíni nevezés a start előtt egy órával zárul - mondta a versenyigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!