Sport

2009.08.02. 09:49

Vizes vb - Tökéletes magyar úszómérleg vasárnap délelőtt

Róma- Négyből négy - ez volt a magyar úszók mérlege a római vizes vb utolsó napjának délelőttjén, amikor is a 400 m vegyes selejtezőit rendezték meg az egyformán döntőbe jutott Cseh László és Kis Gergő, illetve Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna részvételével.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A vb-n eddig két bronzérmet szerzett Hosszú 4:35.15 perccel nyerte futamát a zimbabwei Kirsty Coventry előtt.
Jakabos 4:37.47 perces egyéni csúccsal negyedik lett.

Összesítésben Hosszú harmadikként, Jakabos a nyolcadik helyen került a fináléba, mindketten elégedetten nyilatkoztak:
 "Örülök az eredményemnek, jól esett a reggeli úszás - mondta Hosszú. - Nem szeretnék most arra gondolni, mi lesz este. Így a vb vége felé érzem én is, hogy fáradok, azért az utolsó fellépésemen szeretnék mindent beleadni. A lényeg, hogy ebben a számban is döntős vagyok, ez külön öröm az eddigi két bronzérmem mellé."

"Tudtam, hogy csak egyéni csúccsal van esélyem bekerülni a legjobb nyolcba - nyilatkozott Jakabos. - Sikerült, az esti döntőben pedig a cél egy újabb egyéni csúcs."

A 200 m vegyesen ezüstérmes Cseh 4:10.33 perccel nyerte futamát, amelyben Kis 4:10.99-cel lett második.
Összesítésben Cseh a második, Kis a harmadik helyen került fináléba.

Cseh elégedett volt teljesítményével: "Nem ment rosszul az úszás, a 100 gyorson ki engedtem. Az volt a feladat, hogy menjek egy jó iramot, az idő most nem volt fontos. Lochte továbbra is jó formában van, meg kell hagyni."

A 200-on nyolcadik Kis így nyilatkozott: "A harmadik idő az enyém, ez jó, de még jobb lenne, ha a döntő után is ez a szám állna a nevem mellett. Gyorson láttam, hogy Laci kienged, megpróbáltam ráúszni, hogy biztosan benn legyek a fináléban."

A legjobb időt az amerikai Scott Tyler Clary ért el délelőtt 4:10.04 perccel, a 200-on aranyérmes Ryan Lochte 4:11.05 percet úszott, az a negyedik eredmény.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!