JEGYZET

2018.05.11. 06:30

Tét nélkül? Olyan nincs!

Petrik József

Nem tudom pontosan, mikor jöttem rá, hogy valójában a sportban nincs olyan, hogy tét nélkül vagy hogy tét nélküli. Egyik cimborám elhívott egyszer a városi kispályás focibajnokság mérkőzésére. Előtte még a tabellát is megmutatta, amelyből kiderült, kedvenceit már nem lehet befogni a pontvadászatban. Azaz nagyon tét nélkülinek tűnt ez a meccs, ám – barátom állítása szerint – látványos játékra, szép megoldásokra számíthatok. Aztán a már fordulókkal a szezon vége előtt bajnokká avanzsáló csapat egy olyan futballháborúra kényszerült a középmezőnyben tanyázó együttessel szemben, hogy még az aszfalt is szikrázott.

A gyengébb idegzetűek pedig elfordították a fejüket a küzdőtértől. Jómagam, amíg a társam elment a szünetben a közeli a büfébe, képletesen szólva a kertek alatt haza is somfordáltam. Történt ugyanis, hogy húsz perc alatt három embert rúgtak fel hátulról a bitumenes pályán, akikből kettő végleg kidőlt. Háromszor fajult kis híján verekedésbe a két fél vitatott esetek utáni torzsalkodása, és hadd ne folytassam…

Amikor cimborám is hazatért, kérdőre vont, miért jöttem el idejekorán. A kérdésre kérdéssel válaszoltam: milyen lett volna ez a derbi, ha tétje is van? Bevallom, azóta se láttam városi kispályás focimeccset.

Vízipóló-mérkőzést játszottunk Szentesen. A Kurca-parti gárda abban az idényben harcolta ki az élvonalbeli tagságát. Mi már úgy érkeztünk hozzájuk, hogy akár le is adhatják nekünk a pontokat, mint egy másik vidéki együttesnek, ezzel szemben akkora – effektív – verést mértek ránk,

hogy még a hazafelé vezető úton is szikrázott a szemünk, már akinek nem díszítette látószerve környékét kékes-lilás monokli…

Nos, ennek az összecsapásnak sem volt igazi tétje.

Ezek a történetek persze nagyban is lejátszódnak. Lásd: El Clásico, azaz a Barca és a Real évtizedes párharca. Legutóbb a már „aranyos” Barcelonához látogatott a királyi gárda. Elismerem, a jó fociból sem volt hiány, de akkora osztás járt ezzel együtt a zöld gyepen, és olykor oly sunyi, alattomos módon, hogy csak a visszajátszott lassításoknál vehette észre az emberfia. Pedig azt gondoltam, hogy egymás testi épségére, „kenyérkereső lábára” vigyázó profik futballoznak. Tévedtem. (?)

Már nem tudom pontosan, mikor jöttem rá, hogy valójában a sportban nincs olyan, hogy tét nélkül vagy hogy tét nélküli. És ezt az érzést az El Clásico csak tovább erősítette bennem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!