jegyzet

2018.08.17. 06:30

Tanulópénz

Takács Zoltán

Zlatan Ibrahimovic önéletrajzi könyvét azért vettem annak idején a kezembe, mert tudni akartam, hogy vajon eljutott-e a délszláv gyökerű svéd klasszis az önismeret útján mára addig, hogy tisztázza, hol is húzódik az egészséges önbizalom és az ellenfelet lenéző arrogancia határa. Hát, a könyv elolvasása után maradjunk annyiban, hogy emberünk úton van a megvilágosodás felé.

Miért jutott eszembe mindez éppen most? Mert a svéd futball legnagyobb zsenije annál a Malmönél tűnt fel, amit most a Vidi süllyesztett el két taktikus meccsen a Bl- selejtezős párharcban. S mert a svéd bajnok vezetői kicsit skandináv stílusban kezdték a meccsek előtti nyilatkozatokat (Álomsorsolás! – ugye rémlik még a norvég riporterek arca az Eb-sorsoláskor?).

Aztán az első meccs után a játékvezetővel volt gondjuk, a második előtt pedig a pálya talaja nem tetszett nekik. Utóbbi annyira kiverte a biztosítékot, hogy egyrészt az európai szövetséghez mentek panaszra, másrészt azt pedzegették, hogy hasonlóra számítottak, tekintve, hogy a Vidi nyilván csak ilyen körülmények között bírhatott el a bolgár Ludogoreccel. Na most, ha egy bizonyos Messi nyilatkozza ezt a Barcelona vendégjátéka előtt, akkor értem a felvetést, de én a Malmö részéről rövid passzos, kényszerítős játékot nem nagyon láttam az első mérkőzésen sem, pedig ugye ott kiváló svéd gyepen gurigázhatták volna ki a magyar csapat védőit.

De erről a furcsa hozzáállásról szól kollégám egyik sztorija is, bár az vagy három évtizede történt. Junior vívóversenyt rendeztek Tatabányán, ahová egy svéd küldöttség is hivatalos volt. Megérkezésük előtt levélben tudakolták, hogy hozzanak-e sátrat és hálózsákot, lehet-e tejet kapni és feltették még vagy tucatnyi olyan kérdést, amire a harmadik világban is kettéállt volna a vendéglátók füle. A tatabányaiak nyomban vissza is jeleztek, hogy nem kell semmi, csak magukat hozzák. Majd a hotelben olyan fogadásra invitálták a vendégeket, hogy azok nem mertek leülni a nemzeti színű minizászlókkal díszített asztalhoz, mert elsőre azt hitték, hogy minimum nagyköveteknek lett megterítve. Végül a svéd küldöttség vezetése pironkodva kért elnézést az előzetes levélért.

A Malmö megfizette a tanulópénzt,

s hogy rájönnek-e: nem a játékvezető, de nem is a gyepszőnyeg volt a kiesésük oka, az legyen az ő leckéjük. A Vidi játékosainak viszont továbbra is a szerénység és a magabiztosság határmezsgyéjét kell belőniük. Eddig sikerült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!