JEGYZET

2018.12.06. 06:30

Csak a futball...

Petrik József

A futballszeretők pontosan tudják, milyen indulatokat, érzelmeket gerjeszt a labdarúgás. Foci ürügyén tört már ki országok között háború. Lőttek már le drukkerek(?) büntetőt hibázó játékost. Sőt, előfordult az is, hogy játékvezetőt fenyegettek meg halálosan vagy „intéztek el”. És akkor még nem is szóltunk a meccs után, illetve közben az öltözőbe menekülő labdarúgókról, a huligánok stadionon belüli randalírozásairól, gyászos végű utcai ütközeteiről, véres verekedéseiről. Az egyik ilyen, korosztályom talán minden tagjában máig fájdalmas nyomokat hagyott: ez a Heysel-stadionban – harminchárom évvel ezelőtt – vérfürdővel kezdődött BEK-döntő...

Nekem középiskolás kamaszként és elhivatott Tatabánya-drukkerként szerencsére csak „enyhébb” élmény adatott meg. A Magyar Népköztársasági Kupa 1972-es döntőjére elkísértük kedvenceinket, a bányászvárosból két különvonattal érkeztünk Újpestre, a Megyei úti pályára. Az ellenfelünk a Dózsa ősi riválisa, az FTC volt. Már a stadionban érve tapintható volt a feszültség, különösen úgy, hogy a bányásztábor újpesti segítséggel vívta az ellenféllel ilyenkor szokásos hangpárbaját. Végül a kupát Albert Flóriék vihették haza, minket meg különbuszok szállítottak el a Keletig. A vasútállomáson a fradisták egyik elvetemült hordája azonban lecsapott ránk. Nekik bizonyára nem tetszett, hogy elfogadtuk a dózsás segítséget, de szinte ugyanabban a pillanatban lovasrendőrök lepték el a teret. Késő este volt már, így a dzsekit magamra húztam, különben a kardlap még színesebb csíkot hagyott volna a vállamon...

A „Kádár-rendőrök”, színtévesztők lévén, nem válogattak a kékek és a zöld-fehérek között, csak ütöttek...

A Libertadores Kupa-döntő visszavágóját megelőző jelenetek azonban rávilágítottak arra, hogy a '72-ben elszenvedett atrocitások babazsúrnak számítanak ahhoz képest, ahogy a River Plate huligánjai támadtak rá az ősellenség Boca Juniors játékosaira és vezetőire. A sofőr elájult, a focisták közül sokan hánytak, megsérültek és kórházba kerültek. Nem csoda, hogy a Boca vezetőinek a tiltakozása miatt bizonytalanná vált a visszavágó. A szövetségen, a játékosokon át a sportvezetőkig mindenkin a félelem lett úrrá. Most végre úgy tűnik, a sok egyeztetés és helyszínválogatás után Madridban lesz a finálé.

Mi, futballszeretők pontosan tudjuk, milyen indulatokat gerjeszt a labdarúgás. Ezért csak reménykedhetünk abban, hogy a Santiago Bernabéu Stadionban a futball lesz a főszereplő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!