JEGYZET

2019.05.04. 06:30

Cseppet sem mindegy

Pajor-Gyulai László

Tulajdonképpen nincs abban semmi különös, hogy a Sopron Basket simán, a döntő mindhárom meccsén legyőzve a Diósgyőrt megnyerte a bajnokságot. Megtette ezt az előző négy évben is, tavaly és az idén bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, azaz nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket ért el, itthon pedig egyeduralkodó, amit az is jelez, hogy magyar csapattól egyszer sem kapott ki ebben az idényben, veretlenül lett bajnok és kupagyőztes.

A sikerek egyik kulcsa Roberto Íniguez, a fanatikus, megosztó személyiségű spanyol vezetőedző,

akinek több döntése vitatható – az Euroliga Final Fourját követően ezen a hasábon is írtunk ezekről –, több megnyilvánulása nem rokonszenves, ám egyet nem lehet tőle elvenni: a tizenhárom bajnoki címmel büszkélkedő Sopron történetének a legeredményesebb edzője lett mindössze két esztendő leforgása alatt. Sőt, gyaníthatóan ilyen eredménysorral nagyon sokáig nem rukkol elő senki sem magyar klubcsapattal. Nem véletlen, hogy csütörtökön este, a bajnokság megnyerése után a szurkolók felállva ünnepelték, skandálták a nevét, majd a pályán megajándékozták őt és stábjának a tagjait, sugárzott felé a szeretet.

Ilyen ellentmondásos helyzetben kár felkészületlenséggel rontani a képet, márpedig a mérkőzést közvetítő televízió riportere ezt tette. A találkozót követő nyilatkozatában Roberto Íniguez azt mondta angolul a csapatáról szólva, hogy itt a legjobb a kémia a játékosok között, ahol valaha is dolgozott, ők ezt az eredményt nélküle is elérhették volna, de ő nélkülük semmiféleképpen. Ehhez képest a fordítás úgy hangzott, hogy a csapat nélküle minderre nem lett volna képes…

Nem mindegy.

Majd a jövőjét firtató kérdésre azt a választ adta, hogy tudja, hogyan alakul, kapott ajánlatot európai élcsapattól, de előbb beszél a kontinens legjobb klubvezetőjével, Török Zoltánnal, utána jöhetnek mások, és ez az este nem ennek a témának az ideje – utalt arra, hogy élvezni akarja a sikert. Az angolul nem tudó nézők viszont ezt úgy kapták meg, hogy kapott ajánlatot, meg is egyeztek, de ma nem erről kell beszélni.

Ez sem mindegy.

Lehet szeretni szenyor Íniguezt, lehet nem szeretni, utóbbiért tett eleget, ám a serpenyőnek van másik oldala is. Játékosok is elmondták, ha a mentalitása, a munkamániája nem ragad át rájuk, akkor ez a két év nem vált volna ennyire emlékezetessé, a szakmai felkészültsége pedig vitathatatlan.

És ezt ő is megérdemli. A felkészültséget azoktól, akik foglalkoznak vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!