JEGYZET

2019.06.20. 06:30

Ez nem pótvizsga

Novák Miklós

Kammerer Zoltán negyvenegy évesen pótválogatóra készül. Ne gondoljanak semmi rosszra, a pótválogató nem olyan, mint a pótvizsga, a háromszoros olimpiai bajnok nem bukott meg semmiből, ellenkezőleg, kiválóan teljesít; arról igazán nem tehet, hogy a magyar nyelv e tekintetben sem következetes, vizsgát és selejtezőt, illetve válogatót „bepótolni” messze nem ugyanaz, helyesebb lenne „extra válogatót” emlegetni. De ne akadjunk fenn ezen, nem ez a lényeg.

Aki kicsit is járatos a sportban, az pontosan tudja, kajak-kenuban akkor kerül sor pótválogatóra, ha a világbajnoki indulásért kiírt első, valamint második versenyen más-más egység győzedelmeskedik.

A kajak kettesek ezerméteres távján ez történt. Már az is meglepetésként hatott, hogy az első erőpróbát nemhogy a nemzetközi, de még a magyar vizeken sem különösebben ismert Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté duó nyerte, az pedig szinte sokkoló, hogy „Kamera” negyvenegy évesen még mindig képes megleckéztetni a fiatalokat. Most éppen a huszonöt esztendős Gál Péter Istvánnal, akinek még utánpótláskorúként voltak szép eredményei a világversenyekről, de hát huszonöt évesen a magyar kajak-kenu klasszisai – lásd akár Kammerert – már olimpiai arannyal büszkélkednek.

„A múlt héten ültünk össze először, de mi sem gondoltuk, hogy ez lesz belőle. Egy jó pályát akartunk menni” – nyilatkozta a szolnoki siker után Kammerer Zoltán, amiből nehéz lenne kiolvasni a titok nyitját. Azt sokkal inkább Kamera mentalitásában kell keresni. Közhelyszerű lenne azt felemlegetni, hogy micsoda sportember, elnyűhetetlen kajakos, hiszen ez a legkevesebb attól, aki negyvenegy évesen leáll versengeni a fia­talokkal. A céltudatosság a kulcsszó. S ha megjegyezzük, hogy Kammerer az első válogatón még egy másik fiatallal, Erdőssy Csabával indult, akkor érthetőbb, hogy mire gondolunk.

Kamera igazi profi, aki az eredményességet szem előtt tartva sohasem lelkizett azon, hogy társat, helyesebben párt cseréljen.

Így lett olimpiai bajnok 2000-ben, amikor szintén csak a második válogatóra ült össze Storcz Botonddal. Őt elhagyva aztán Kucsera Gábor volt a társa, átmenetileg Vereckei Ákossal is nyert vb-ezüstöt 2011-ben, 2012-ben aztán ismét csupán néhány héttel az olimpia előtt került be Fábián­né Rozsnyói Katalin csapatába és négyesébe, és a döntés olimpiai ezüstöt fialt. Ha ma nyerne a pótválogatón Gál Péter Istvánnal, az a maga nemében olyan bravúr lenne, mint amikor tizennyolc évesen kijutott az atlantai olimpiára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!