jegyzet

2019.08.16. 06:30

Nem véletlen

Petrik József

Még nagyon gyerekcipőben jártak az angolszász „kocsmai” sportágak televíziós közvetítései, amikor először figyeltem fel egy olyan játékra, amelyet egy szokatlanul nagy méretű „biliárdasztalon” játszottak rengeteg golyóval. Azokból is különösen a piros volt sok.

Máig sem tudom, hogy akkor mi fogott meg, de ott ragadtam a képernyő előtt. Persze, először azt sem értettem, hogy miért rakják vissza a színes golyóbisokat, és miért csak a pirosak tűnnek el az asztal hat bőrzsebében. A számolást a közvetítés megkönnyítette, hiszen azt gyorsan megjegyeztem, hogy a fekete gömb hét pontot ér, a rózsaszínű hatot, a kék ötöt, és így tovább. Nem túl hosszú idő után már magam kerestem a tévé sugározta meccseket, különösen, amikor már tudtam, hogy ez a játék a sznúker.

Azt szinte biztosra vettem, hogy ebből is rendeznek világbajnokságot, ám a neveket még csak ízlelgettem, Steve Davis, Jimmy White... Eszméletlenül jó sznúkeresek voltak. Úgy terelgették a zöld posztón a játékszert, olyan természetességgel, hogy az ember csak ámult, bámult. Egy-egy remek ütés után a lassítások sokszor a fizika törvényeire rácáfoló golyómozgásokat örökítettek meg. Az évek során Jimmy White nőtt leginkább a szívemhez.

Hiszen az gyorsan kiderült számomra, hogy a sportág legendás fenegyerekét láthatom, és azt is érzékeltem, nem csupán nekem a kedvencem a Forgószél becenévre (is) hallgató Jimmy.

És ezen a hozzáállásomon az sem változtatott, hogy soha más sznúkerjátékos nem járt annyira sokszor annyira közel a világbajnoki cím megszerzéséhez, és soha senki más nem kapott ki annyiszor világbajnoki döntőben, mint ő. De ő játszotta ezt a játékot.

Amikor szegre akasztotta a dákóját, nagyjából akkor tűnt fel egy fiatal, haját meglehetősen furcsán félrefésülő tehetség. 2011-ben máris vb-döntőt játszott, de alulmaradt. Na, gondoltam, puff neki, már megint egy örök másodikat választottam kedvencnek. Szerencsére tévedtem, nagyot tévedtem. Judd Trump ugyanis az idén a csúcsok csúcsára jutott.

Megkérdőjelezhetetlenül hódította el a világbajnoki címet.

A meccset pedig Jimmy White szakkommentálta, aki Trump egyik megoldásánál csak ennyit mondott: ez volt a világ eddigi legjobb ütése. Azt hiszem, neki hihetünk. Sőt, ezt az állítást a sokszoros bajnok Ronnie O'Sullivan is megerősítette. Eközben – a napokban – Trump Kínában, az International Championship megnyerésével azt erősítette meg, hogy ragyogó győzelmei nem véletlenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!