JEGYZET

2021.02.19. 06:30

Én, Keegan

Petrik József

A gimnáziumban mindössze nyolcan voltunk fiúk az osztályban. Arra csak körülbelül a harmadik, negyedik évfolyamon jöttünk rá, hogy alapvetően milyen szerencsések is vagyunk, hiszen csinos, nyiladozó ifjú hölgykoszorú vett körül bennünket nap mint nap. Ám miután a lányok érettségéhez viszonyítva mi még csak kiskamaszok voltunk, ilyen ingergazdag környezetben is egy-egy hódításnak igazi sportértéke volt.

Persze a valódi nagy meccsek azért az iskola melletti salakos pályán zajlottak, és azokat egymás között vívtuk. Sokszor csatakosra izzadva kergettük a labdát.

Otthagyva szívünket, lelkünket a pályán, mintha minden tesi­órán a világbajnoki címért vagy a BEK-trófeáért küzdöttünk volna.

Azért a tét valóban nem volt kicsi, hiszen az egymás elleni eredményt hétről hétre precízen rögzítettük a hirdetőtáblán. Ez arra mindenképpen jó volt, hogy a győztes gárda tagjai legalább két napig, a következő tornaórán megvívott meccsig cukkolhatták a veszteseket.

Az ilyen mérkőzéseken persze a játékosok is átlényegültek. Mivel a hetvenes évek legelejét írtuk, a házi bajnokságban – többnyire – Pelék, Beckenbauerek, Bobby Charltonok, esetleg Albertek kergették a labdát. Mivel akkoriban jóval kevesebb volt a sportműsor a tévében, így a külföldi futballról szinte minden információt csak a sportújságokból, sportmagazinokból szívhattunk magukban.

Egy osztályfoci alkalmával bejelentettem, hogy Kevin Keegan leszek. Úgy bámultak rám a többiek, mint az a bizonyos borjú arra a bizonyos új kapura. De nem törődtem velük. Éppen akkor olvastam erről a focistáról azt, hogy behívták az angol válogatottba. Ahhoz persze, hogy a mérkőzésen eredményes legyek, kevés volt, hogy jó nevet választottam.

Telt-múlt az idő, szinte minden meccsünkön kiköptem a tüdőmet, mégsem éreztem, hogy tudásban közelítenék a Hatalmas Egér becenévre – addigra már ezt is megtudtam róla – hallgató klasszisra. Aztán csak eljött az én időm is. Úgy alakult, hogy mi, akkori IV. D osztályosok a szomszédos E-sekkel csaptunk össze. Azaz bekerülhettem az osztályválogatottba, és Keeganként két gólt szerezve meg is nyertük az ominózus mérkőzést. Igaz, amíg én kétszer betaláltam az e-sek hálójába, addig az igazi Keegan kétszeres aranylabdás lett, hogy a bajnoki címeiről és a kupagyőzelmeiről ne is beszéljük. Mindmáig ő az egyetlen angol labdarúgó, aki kétszer nyert Aranylabdát.

Hogy milyen régen történtek ezek az események, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Hatalmas Egér a napokban lett hetvenéves…

Ezek is érdekelhetik