JEGYZET

2021.06.04. 06:30

Hallgatás

Pajor-Gyulai László

Hamarosan muszáj kiderülnie, sőt, lehet, hogy mire ezek a sorok napvilágot látnak, már ki is derül. A Ferencváros labdarúgói hétfőn elkezdik a felkészülést, mára Hajnal Tamás sportigazgató összehívta az edzői stábot, és ha ez utóbbit Szergej Rebrov vezetőedző tényleg csak nem hivatalosan tudta meg, akkor ez több mint árulkodó. Az ukrán szakember állítólag jelenleg is Kijevben tölti az időt, holott papíron még mindig ő annak a bizonyos szakmai stábnak a feje – szóval már csak napok kérdése, hogy kiderüljön, ki irányítja a jövőben a bajnokcsapatot.

Egyszerre komikus és elszomorító ez a huzavona, amely a színfalak mögött az év eleje óta, előtte pedig hozzávetőleg egy hónapja zajlik a klub és a vezető­edzője között. Utóbbi folyamatosan hangsúlyozza, hogy maradni szeretne, és amikor a feltételek megváltoztatásáról beszél, akkor az nem a pénzről szól, hanem arról, hogy a megkérdezése nélkül ne hozzanak játékost a keretbe, és a tisztelet hiányát is kifogásolja. Azt nem tudni, hogy azokról a játékosokról, akiket a Fradi a bajnokság befejezése óta szerződtetett, egyeztetett-e Szergej Rebrovval, ha nem, akkor ez bizony számára nem túl biztató fejlemény. Márpedig ez a valószínű, hiszen az ellenkezője azt jelentené, megszűnt a konfliktus forrása, nincs miről beszélni, hétfőn az ő irányításával kezdődik meg a felkészülés.

A jelek azonban nem erre utalnak, és ez a történet úgy méltatlan, ahogy van.

Persze nem tudunk mindent, ugyanis a Ferencváros minden esetben hallgatásba burkolózik, és az összes megkeresésre azt feleli, ha felel egyáltalán, hogy pletykákat nem kommentál, minden hírt a saját honlapján jelent be. Ezzel azt sugallja ugyan, hogy emberek, nektek semmi közötök ahhoz, ami itt történik, amit rólunk beszélnek, majd ha mi jónak látjuk, értesítünk benneteket arról, ami szerintünk rátok tartozik, felesleges minden kíváncsiskodás, ám végül is joga van hozzá. A nem kommunikáció is kommunikáció, ugyanakkor nagyon úgy tűnik, ez jellemző a Ferencváros belső életére is.

Azt ugyanis nehéz megérteni, hogy a klub vezetői és az egyik legfontosabb alkalmazottjuk üzengetéssel kommunikál egymással. Az ukrán a menedzserével üzent az év elején, hogy ha nem vonják be az igazolásokba, akkor ő inkább menne, ami szintén furcsa, majd most egy kijevi lapnak bizonygatja, hogy ő bizony nem tárgyalt senkivel, ki akarja tölteni a jövőre lejáró szerződését. Ha ez igaz, akkor hétfőn meg kell jelennie az öltözőben. A klub pedig már nem hallgathat tovább.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!