Ló nélkül lólépésben

Ökrös Csaba

Szegény öttusát még az ág is húzza. Önmagában már az is nagy teher ezen a sporton, hogy azok irányítják a nemzetközi szövetséget, akik. Mármint olyan nagyszerű emberek, akik be tudták manőverezni az öttusát abba a lehetetlen helyzetbe, amelyben jelen állás szerint négy tusából áll. Persze jövőre majd fény derül az ötödikre is, ami a hét év múlva sorra kerülő olimpián a lovaglás helyét foglalja el. Egyelőre azonban csak az ötletelés megy. Az viszont nemzetközi szinten, határokat nem ismerve. Az öttusa és az öttusázók érdeke, hogy mihamarabb eldöntsék az illetékesek, a futáson, úszáson, lövészeten, víváson kívül milyen edzésekre kell járnia annak, aki a kilőtt lovat kénytelen mindörökre hátra hagyni. Az ötlettengerben láttuk már a hullámok közt felbukkanni a kerékpározást és az e-sportot. A bringázásról már letettek az öttusa korifeusai, az e-sportot még a lehetőségek tárházában tartják.
Egy minapi magyar javaslat az, hogy a sakkot emeljék be ötödik sportágnak. Kállai Gábor nagymester azzal fordult a Nemzetközi Sakkszövetséghez, hogy indítson népszerűsítő kampányt annak érdekében, hogy a sakk lépjen a kikerülő lovaglás helyébe. 

Mondhatnánk erre azt, hogy lólépés van a sakkban is, így alig-alig csorbulna az öttusa az eddigiekhez képest. Mégis az az ember érzése, hogy minél több segítő ötlet lát napvilágot, annál kínosabb helyzetbe kerül az öttusa. 

Nagyszerű lenne, ha rapid partikban meccselnének egymással a sakk­táblánál a versenyzők, aztán indulnának futni, lőni. 

Valahogy azonban nehéz elképzelni, hogy ezt nézőbarát módon közvetíthetnék a televíziók a képernyő előtt ülő szurkolók számára. Aligha rosálnának be az izgalomtól, hogy a sötét huszár kitér-e a világos bástya útjából a küzdelem hevében. Igaz, jelenlegi nézettségéből sokat nem tud veszíteni az öttusa.

A hegyi- vagy terepkerékpározás programba emelését nyilvánvalóan azért nem támogatta a Nemzetközi Öttusa Szövetség, mert akkor amolyan kibővített triatlonnak tűnhetne a sportág. Az e-sport mellett elsősorban az szól, hogy sok pénz van mögötte, ami sok sportvezető látását tudja elhomályosítani. Nem egy olyan nemzetközi szövetséget ismerünk, ahol a sportági és a magán­érdek utóbbi üdvére összemosódott.

Felmerül az a kérdés is, hogy miért csak a lovaglás helyére kerüljön e-sport. Akár mind az öt tusa lehetne egy-egy számítógépes játék. Aki a legügyesebb a kiválasztott öt játékszoftver kezelésében, az lehetne az olimpiai bajnok Los Angelesben, 2028-ban.