Büntetők

Szilágyi László

Régi alapigazság a futballban, hogy

a végén mindig a játékvezető ítélete dönt.

Illetve mióta létezik a videóbíró, a VAR intézménye, nem marad egyedül a bíró az események sodrásában. A VAR-szobában elemeznek, s ha úgy látják jónak, súgnak a játékvezető, aki élhet a gondolatmankó lehetőségével, akár ki is sétálhat a pálya szélére, és „hideg fejjel” még egyszer visszanézheti a vitás esetet.

A Chelsea–Dortmund Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn a VAR ítélete komoly érzelmeket váltott ki az érintettekből, elsősorban a kárvallott, a Dortmund futballistáiból. A győzelemért és a továbbjutásért az egész mérkőzésen sokkal többet tevő Chelsea érthető módon nem akarta erre a síkra terelni a mérkőzés kimenetelét.

A németek annál inkább. És mivel árnyalatnyi különbség van egy-egy jó vagy rossz játékvezetői ítélet között, a téma igencsak felforrósodott a mérkőzés után.

A keddi mérkőzés második félidejében a Chelsea játékosa, Ben Chilwell adott be a szélről, azonban a labda elakadt a dortmundi Marius Wolfban, és ezért elsőre nem ítélt büntetőt Danny Makkeile holland játékvezető. Ám ekkor a VAR-szoba javaslatára a bíró megnézte az esetet felvételről, majd megváltoztatva a saját korábbi ítéletét a tizenegyespontra mutatott.

A vérmes Chelsea-drukkereken kívül nem valószínű, hogy volt olyan néző a stadionban, aki azt állította, hogy Wolf szándékosan nyúlt a labda irányába. Mindenesetre Makkeile feladata volt megítélni, hogy a dortmundi védő kitakart-e egy nagyobb felületet a teste „meghosszabbításával”, amikor a kezét érte a labda. Makkeile addig-addig nézegette az esetet, amíg felül nem bírálta a saját álláspontját.

De ez még semmi sem volt Kai Havertz tizenegyeséhez képest. A Chelsea német játékosa élt a szabályok adta a lehetőséggel, nekifutott, megtorpant, testcsellel próbálta elküldeni a kapust az egyik irányba, hogy aztán az üresen hagyott kapu másik oldalába passzolja a labdát. Csakhogy Havertz a kapufát találta el. És még ezzel sem szabadult fel a Dortmund kapuja, mert Makkeile újrarúgatta a büntetőt. A bíró szigorúan ragaszkodott a szabálykönyvben leírtakhoz: mivel a tizenegyes elvégzése közben több Chelsea- és Dortmund-játékos is a 16-oson belül tartózkodott, nem dönthetett másként. Tegyük hozzá, ezúttal is a VAR-szobából jeleztek a holland bírónak. Az őrjöngő dortmundiaknak maradt a keserű felismerés: a játékvezető autonóm figurának tűnik, ám valójában nem az. A felettes énjét úgy hívják: VAR.

Ezért is bűnhődtek.