A hal feje

Pajor-Gyulai László

Erre már tényleg lépni kellett valamit, ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Két hete, amikor a Vasas a sokadik vereségét szenvedte el, rengetegen tettek volna nagy pénzt arra, hogy a klub kiakolbólítja Kondás Elemért, ám Nagy Miklós sportigazgató inkább megerősítette a posztján a vezetőedzőt. Lényegében beismerte, hogy elhibázott a keret kialakításának a koncepciója, a játékosok lelkén több minden szárad, mint a vezetőedzőén, és beismerte azt is, hogy a csapat már kiesett az élvonalból, a matematikai eséllyel teljesen felesleges becsapni magukat és a szurkolóikat, és így felesleges a hátralévő fordulókra látszatcselekvésként kirúgni Kondás Elemért.

És ez mind így is van, illetve volt, hiszen csütörtökön a Debrecennel két bajnokságot is nyert szakembernek mégis ajtót mutattak Angyalföldön. Magyarország egyik legpatinásabb csapata roppant megalázóan bőgött le szerda este, amikor a Magyar Kupa elődöntőjében különösebb ellenállás nélkül 3–0-ra kikapott a másodosztályban a kilencedik helyen álló Budafoktól. Kondás Elemér, szegény, mondta is, hogy ez volt edzői pályafutásának legkínosabb estéje, és egy félmondattal utalt arra is, hogy szerinte ennél a klubnál véget ért a pályafutása, a hétvégén a Vasas bajnokiját a Bp. Honvéd ellen már alighanem legfeljebb a televízió előtt ülve nézi majd.

Így is lett. A klubvezetés valóban nem tehetett mást, de a tagjai egész biztosan tudják, hogy az egyik áldozaton vettek elégtételt, nyolc fordulóval a vége előtt lehetetlen kiebrudalniuk az igazi bűnösöket, illetve saját magukat mégsem meneszthetik. Egy pillanatig sem állítom, hogy Kondás Elemér esetleg nem hibázott, de ő már akkor bukásra volt ítélve, amikor az őt felkérő angyalföldiek tenyerébe csapott, és elvállalta ezt a munkát. Remek törekvés, hogy a Vasas csak magyarokat szerződtet; igaz, Csányi Sándor kerek perec kijelentette: az OTP Bank addig támogatja a csapatot, amíg az első légiós be nem teszi a lábát az öltözőbe.

Csakhogy olyan, magukat már tényezőnek gondoló korábbi válogatott játékosok összevásárlása teljesítménykényszer nélkül felvehető pénzekért, akiknek ez a klub csak munkahely, több mint bűn, ez hiba.

A Kecskemét és a Paks példája bizonyítja, bizonyítani vágyó, ambiciózus fiatal játékosokkal akár a második és a harmadik helyen is lehet állni, ehhez képest a Vasas masszívan az utolsó.

És ez aligha az edző felelőssége: a játékosok pontosan beárazták magukat, a vezetés pedig egész egyszerűen szakmailag csődöt mondott. Közismert a mondás a halról és annak a fejéről.