VAOL
Vas vármegyei hírportál
október 8., kedd
Sándor Tamás már a második percben vezetéshez juttatta a csapatát. Ugyanebben az időpontban, de 75 kilométerrel távolabb a másik Sándor Tamás hasonlóan kellemes érzést nem élhetett át a kispad előterében. Sem a meccs elején, sem később. Az ifjabb „Tobe”, vagyis a debreceni legenda fia, a DEAC NB III-as labdarúgó-csapatának kapitányaként vezényli társait, míg édesapja ugyancsak az Északkeleti csoportban szereplő Mátészalkai MTK edzőjeként irányítja a szabolcsi újoncot. Az őszi idényben immár ötször eredményes 28 éves futballista szárnyal a debreceni egyetemistákkal. A fekete-fehérek eddigi mind a hét bajnoki mérkőzésüket megnyerték, ahogyan a Mol Magyar Kupában sem botlottak még, így szombaton az NB II-es BVSC-Zugló ellen bizonyíthatják tudásukat. Siker esetén a legjobb 32 közé jutnak Urbin Péter tanítványai, akik jelenleg
azzal büszkélkedhetnek, hogy a Nemzeti Bajnokság harmadik vonalának mezőnyét alkotó 64 gárda közül egyedüliként százszázalékos mérleggel rendelkeznek.
Eközben a 11-szeres válogatott, négyszeres magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes és háromszoros magyar Szuperkupa-győztes Sándor Tamás mátészalkai csapatának neve mellett egy győzelem, három döntetlen és három vereség szerepel. Mindebből az is következik, hogy az 50 éves tréner pillanatnyilag legfeljebb fia teljesítménynek örülhet. A DEAC-nál ezt meg is teszik, igaz, kellő mértéktartással, ami az egyik legfontosabb tényező ahhoz, hogy át ne essen az ember a ló túlsó oldalára. Ifjabb Tobe azt mondta: „Jó lenne a bajnokság végéig elhúzni ezt a sorozatot.” A mosoly kíséretében tett kijelentés remekül hangzik, és ha összejön, akkor a ritka, de nem teljesíthetetlen bravúr kategóriába soroltatik.
Ami pedig a magasságot illeti, az látszik, hogy a gárda nem középiskolás fokon játssza a futballt, mint ahogy az is tény, hogy az egyetemisták nem szédülnek a dobogón. Amióta (2017) kiléptek a Hajdú-Bihar vármegyei I. osztályból, háromszor végeztek érmesként. A 2019/20-as elsőséghez csupán 17 mérkőzésre volt szükség, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokság csonkára sikeredett, de feljutást ért. Az NB II-ben töltött 2020/21-es idény aztán arra adott példát, hogy a honi második vonal nem a „hallgatói egyletnek” való. Ahogy három éve a DEAC, úgy az azóta feljutott csapatok nagy részének szereplése is igazolja, hogy a két osztály között óriási különbség.
Ettől persze még tovább remekelhetnek Tobe juniorék.