Sportvilág

2006.09.05. 02:29

Andre Agassi könnyes búcsúja

New York (he) - A világ egyik leghíresebb és legsikeresebb teniszezője, az amerikai Andre Agassi a német Benjamin Beckertől elszenvedett veresége után könnyes szemmel búcsúzott a US Open közönségétől.

Mórocz Zsolt

Ugyan az eredményjelző azt mutatja, hogy most veszítettem, ám azt nem jelzi, hogy mire leltem - fogalmazott elcsukló hangon, könnyeivel küszködve Agassi. Az elmúlt 21 évben rátaláltam a hűségre, a kitartásra. Ez vezetett a pályán és az életben. Rátaláltam az ösztönzésre, a lelkesedésre. Ezek segítettek a sikerekhez, és ezek révén léptem túl a nehéz pillanatokon. A kiválóság megjegyezte: ha akart volna, már régebben a visszavonulás mellett dönt. Köszönöm az orvosoknak, hogy az utolsó mérkőzésre ki tudtam jönni. Ez egy mindennapos harc volt már mosta- nában.

A világsztár egyike annak az öt férfi teniszezőnek, akik mind a négy Grand Slam-tornán diadalmaskodni tudtak. Mellette Fred Perry, Don Bduge, Rod Laver és Roy Emerson vitte véghez ezt a bravúrt. A 36 éves teniszező 870 összecsapást nyert meg, ezzel Jimmy Connors, Ivan Lendl, Guillermo Vilas és John McEnroe mögött az ötödik helyen áll az örökranglistán. A modern érában ő szerepelt a legtöbbször GS-viadalon, szám szerint 61-szer. Hatvan tornagyőzelmével a hetedik, nyolc Grand Slam-torna sikerével a hatodik a férfirangsorban. Agassi az egyetlen férfi játékos, aki három különböző évtizedben a legjobb tízben volt az idényzáró rangsorban, és szintén páratlan az a dicsőség, miszerint 18 különböző évben nyert tornát. Ő volt a legidősebb, aki vezette a világranglistát: 2003. május 11-én 33 éves és 13 napos volt.

Andre Agassi 1970. április 29-én született Las Vegasban. Pályafutása során 31 152 975 dollárt keresett a pénzdíjakból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!