2007.08.28. 07:44
Jobb a szardínia a nápolyinál
Nem sikerült a Napoli bemutatkozása, a Fradinak és a Bordeaux-nak a kétszeri vezetés is kevés volt – ezek a nem várt események borították fel hibátlannak induló tippsorom tökéletességét
A Cagliari csúnyán elrontotta magabiztosságomat abban a tekintetben, hogy jó alany lesz az újra első osztályú patinás Napoli hazai győzelméhez. A vendégek a második félidő elején tíz perc alatt vágtak kettőt, és ezzel el is döntötték az összecsapást. Szardínia büszkesége eredményes szezonkezdeten van tehát túl. (Napoli – Cagliari 0-2) Nem volt sikeres az angol bajnokságra vonatkozó tippem sem. A West Ham és a Wigan 78 percig hiába gyötörte egymást, ekkor a vendégek betaláltak, ám a botrányhős Bowyer három percre rá egyenlített. Eztán még tíz percig küzdöttek gól nélkül, a végén meg én gyötrődtem magamban a rossz tippem miatt. (West Ham United – Wigan 1-1)
Na jó, gondoltam magamban, ezek a meccsek elszálltak, de vannak még a tarsolyomban biztos tippek, például a Fradinak biztosan nem okoz gondot a „szomszédvár” Vecsés legyőzése! Itt is tévedtem, mert hiába vezetett kétszer is a legeredményesebb magyar klub együttese, a vendégek kétszer is egalizáltak, és ponttal távoztak az Üllői útról. (FTC – Vecsés 2-2) Az utolsó magyarázkodást a Lorient bordeaux-i vendégjátéka miatt kell megtennem. A veretlen meglepetéscsapat három percre állt attól, hogy elszenvedje első vereségét. Ám ekkor jött Namouchi, és három védő díszkíséretében szerzett bravúros találatával tönkretette hazaiak örömét és az én holtbiztos tippemet. (Bordeaux – Lorient 2-2)
Jobb előbb túlesni a kellemetlen dolgokon, mert azután az ember már megkönnyebbülve mutathat rá bölcs előrelátására, jelen helyzetben hat esetben is. A Frankfurt már a harmadik percben előnyhöz jutott a Rostock ellen, amit aztán a hátralévő időben taktikusan meg is őrzött. (Frankfurt – Rostock 1-0) A Galatasaraynak is elég volt egyetlen apró pici találat ahhoz, hogy otthon tartsa a három pontot az Ankaragücü ellen. A gólt egy bizonyos Lincoln szerezte, akire emlékezhetünk a Schalke gárdájából (félreértés ne essék, ő még nem élt az amerikai polgárháború idejében…). (Galatasaray – Ankaragücü 1-0) A Santiago Bernabeuban pedig újra nagy dráma zajlott: az Atletico hamar megszerezte a vezetést, és ekkor felsejlett a Sevilla elleni zakó réme. Ám Raúl gyorsan egy szép fejessel egyenlített, majd tíz perccel a vége előtt a volt ajaxos Sneijder vágott be egy legurított szabadrúgást, így a királyi gárda legalább a bajnoki pontvadászatot győzelemmel tudta kezdeni. (Real Madrid – Atletico Madrid 2-1)
Végül szeretném bejelenteni, hogy ezután a hétvége után a „megbízható trió” kitüntető címet adományozom a Sahtar, az Anderlecht és a Salzburg csapatának. Mindhárom együttesre többször fogadtam már, és eddig sosem hagytak cserben. A donyeckiek az olasz Lucarelli duplájával nyertek odahaza. (Sahtar Donyeck – Tavrija Szimferopol 2-0) Az Anderlecht már az első tizenöt perc után eldöntötte a találkozót, így nem volt kérdéses a magabiztos sikerük. (Anderlecht – Molenbeek 3-0) A Salzburg egy kissé rám ijesztett, hiszen a félidőben még hátrányban volt a Wacker Tirol gárdájával szemben, de aztán a második félidőben tíz perc alatt fordított, többek közt Lokvenc és Niko Kovać találataival. (Salzburg – Wacker Tirol 3-1) Bízom benne, hogy a figyelmemmel megtisztelt együttesek megbecsülik ezt a titulust, mert könnyen visszavonom ám, ha nem szállítják az általam jósolt eredményeket…
(marlow)