Sportvilág

2009.10.22. 02:29

Bazsó Bianka Eb-negyedik

Bazsó Bianka negyedik, Molnár Alexandra hetedik lett a súlyemelők első, - Wladyslawowoban rendezett - U23-as Európa-bajnokságán.

Horváth Erika

Szorosabb versenyt hozott a 69 kilósok csatája, amelyben Bazsó Bianka - szintén legkönnyebbként, 67,05 kilósan - jól helytállt. Szakításban hibátlanul versenyzett, 80, 83, majd 86 kg-ot teljesített - ezzel a fogásnem negyedik helyén végzett, egy kiló hiányzott a dobogóhoz. Lökésben a 100 és a 106 megvolt, a 109-nél azonban beülésnél a bokája befordult és letérdelt - ha sikerül, itt is bronzérmes lehetett volna. A106-os lökés viszont ötödik helyet jelentett. A 192 (86, 106) összteljesítménnyel negyedik lett a rangsorban. A lengyel Mizdal 214 (98, 116) kg-mal szerezte meg az Európa-bajnoki címet.

- Az utóbbi hetekben eléggé lement a súlyom, alig 67-tel mérlegeltem, ezért a szakításnál óvatosabbak voltunk, nem öt kilónként emeltünk - mondta a versenyről Bazsó Bianka, Antalovits Ferenc tanítványa. - Az utolsó lökésgyakorlatot sajnálom igazán, mert ha az megvan, akkor nemcsak lökésben, hanem összetettben is bronzérmes lettem volna. Igaz, mivel a rajtlista alapján a hatodik helyre vártak, a negyedik sem rossz. Összetettben az enyém volt a legjobb helyezés a magyar lányok közül. Nem tudom, hogy ez elég lesz-e arra, hogy kivigyenek a felnőtt vb-re. Jövő héten kiderül.

November 17-én kezdődik a dél-koreai Goyangban az idei felnőtt világbajnokság. Wladyslawowóban ketten teljesítették a magyar szövetség dulási feltételét - érmet hoztak. A 75 kilós Magát Krisztina szakításban bronzot, a 105 kilóban Nagy Péter szakításban Európa-bajnoki címet szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!