Sportvilág

2012.05.25. 11:24

Debreceni úszó Eb - Risztov döntős, heten elődöntősök

Debrecen - Risztov Éva 1500 m gyorson bejutott a szombati döntőbe annak köszönhetően, hogy a harmadik legjobb időt úszta a pénteki selejtezőben a debreceni Európa-bajnokság ötödik napján.

MTI

Jancsó Kornél, az MTI különtudósítója jelenti:
    
A hazaiak 800 méteren bronzérmes versenyzője futamgyőztesként, 16:33.56 perccel került be a legjobb nyolc közé.
   
A többi magyar az elődöntős tagságért küzdött, többnyire sikerrel. Így gond nélkül jutott be a 16 fős mezőnybe 100 m férfi pillangón Cseh László. A 200-as szám csütörtöki Európa-bajnoka a legjobb időt produkálta 52.32 másodperccel. Vele együtt folytathatja délután Pulai Bence, aki összesítésben a negyedikként, 52.68 mp alatt ért célba. Befért volna a 16-ba Madarassy Ádám is, ha nincs az egy nemzetből csak a két legeredményesebbet továbbengedő szabály, ennél fogva viszont 14.-ként is búcsúznia kellett (53.10). A 200-as táv debreceni Eb-ezüstérmese, az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence az alsó régióban végzett (54.10, 33. hely).


   
A 200 m női gyors magyar triójából - a 2010-es Európa-bajnok, a mostani Eb-n pedig második helyezett váltóban egyformán szerepelt - Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes lépett tovább a legjobb 16 közé. Előbbi 2:00.85 perccel a nyolcadik, utóbbi 2:00.88-cal a kilencedik helyen végzett a délelőtti rangsorban. Az éppen pénteken 17 esztendős Joó Sára nem tudta meglepni magát a kimagasló szereplés örömével: 2:03.98 perccel a 29. lett a 41 fős mezőnyben.         
   
A pénteki első próbát 200 m férfi háton a négy magyar közül Bernek Péter és Balog Gábor vette sikerrel. Az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek a délelőtti időfutamos eredmények  összesítése alapján a harmadik helyet szerezte meg 1:59.07-es teljesítménnyel, Balog 1:59.63-mal ötödikként zárt. Verrasztó Dávid (2:02.33 p) a 22., Zámbó Balázs (2:02.36) a 23. lett.
   
50 m női háton nem jutott tovább sem Povázsay Eszter (30.05 mp, 28. hely), sem Szekeres Dorina (30.69, 38.), s az 50 m férfi mellúszás selejtezőjének három magyarjából is csupán Financsek Gábor teljesítménye ért elődöntőt (28.01 mp, 10. hely), Szabó Tamásé (28.66, 31.) és Molnár Ákosé (30.42, 51.) nem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!