Sportvilág

2015.06.25. 08:28

Carmen Jordát nem lehetett eltántorítani a versenyzéstől

Az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén a Lotus csapat fejlesztő versenyzőnőjével, Carmen Jordával beszélgettük.

Tajthi Andrea

Carmen Jorda rendre jelen van a versenyeken a csapattal, figyel és tanul, illetve készül arra, hogy Susie Wolffhoz hasonlóan ő is utóba ülhessen, legalább egy teszten. Számos kritikát kapott, mikor a Lotus csapat tagja lett, ő azonban határozottan kiáll magáért. Van véleménye a sokat emlegetett esetleges női szériáról és a grid boyokról is. Íme!

Tajthi Andrea: Miért épp az autósportot választottad már kislányként, és miként reagált erre a családod?

Carmen Jorda: Valójában édesapám vitt bele az autósportba, mivel ő is versenyző volt. Szóval ez az irány jelen volt a családomban, apukám is mindig azt mondta, hogy ez már a génjeimben van, a véremben.

TA: Történt valaha olyan baleseted, incidensed, ami után elbizonytalanodtál azzal kapcsolatban, hogy valóban versenyezni akarsz-e?

CJ: Épp ellenkezőleg. Apám persze látta, hogy ez nehéz sport egy nő számára, próbált is kiemelni ebből, és egy évre Angliába küldött tanulni, mikor 16 éves voltam, hogy hátha „elfelejtem” az autósportot. De mikor visszatértem, újra versenyezni akartam.

TA: Te miben látod a legnagyobb különbséget a férfi és a női versenyzők vezetési stílusát illetően?

CJ: Azt mondanám, hogy talán mi nők sokkal óvatosabban vezetünk, figyelmesebbek vagyunk, nem vagyunk olyan agresszívek, mint a férfiak. De ez az ember természetétől függ szerintem. Bár egy férfi alapvetően agresszívebb, mint egy nő.

TA: Az utcai Lotusok közül van esetleg kedvenced?

CJ: Sok tetszik közülük, de nem igazán vezetek (utcai) Lotust, jobban szeretném a Forma-1-es Lotust vezetni.

TA: Előreláthatólag mikor lesz erre lehetőséged?

CJ: Ezt még nem tudom, de keményen dolgozok a szimulátoron, hogy felkészüljek az első tesztemre, amire remélhetőleg pár hónapon belül sor is kerül.

TA: Nőként neked mi a véleményed a grid boyokról?

CJ: Jó ötlet, miért is ne?! (nevet)

TA: Na de jó ötlet ez a srácoknak is?

CJ: Neeem. A srácok elé jobb nőket állítani, úgy mutat jól, meg hát szeretik is. Túl sok lenne, ha a férfiak mezőnyében a rajtrácsra is férfiakat állítanánk. De mondjuk egy női bajnokságban, jöhetnének a grid boyok.

TA: Mit gondolsz a „női Forma-1”-es széria ötletéről?

CJ: Szerintem ez egy nagyszerű ötlet. Bernie (Ecclestone) már beszélt erről, és szerintem ez jó ötlet, mert nekünk nőknek is jár az esély arra, hogy nyerjünk.

TA: Nem tartod hasznosabbnak, ha a férfiakkal is megmérettetsz?

CJ: Mindenki ugyanolyan versenyző, de ez olyan, mint hogy mindenki ugyanolyan teniszjátékos, mégsem játszik Serena Williams férfiak ellen.

TA: Véleményed szerint lenne elegendő számú jó női versenyző ahhoz, hogy egy női széria elindulhasson?

CJ: Igen, abszolút így gondolom. Versenyeztem is már nők ellen, akik elég jók voltak. Jelenleg  úgy 10-13 olyan nőt tudnék mondani, aki k elég jók lennének.

TA: Végezetül egy egyszerű kérdés: Mit választanál, estélyi ruhát, vagy versenyoverallt?

CJ: Versenyoverallt! (nevet)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!