Alesi: Bergerrel egyszer elkötöttük Jean Todt autóját!

Fotó: Tajthi Andrea

Nem volt egyszerű elérni az "öregurakat", viccesen akár mondhatnánk is, hogy még mindig száguldoznak, végül miután a Red Bull Energy Station környékén már megállapodtunk abban, hogy ad interjút Jean Alesi, végül a Mercedes vendéglátó egységében sikerült leülnünk beszélgetni egy rövid időre. Egyáltalán nem véletlen az, hogy ezen két csapat körül "ólálkodik" a magyarok által is kedvelt francia volt Forma-1-es pilóta, hiszen ha nyíltan nem is vallja be, azért már erőteljesen terelgeti a fiát valamelyik junior programba, és ezen csapatok már bizonyítottak az utánpótlás nevelés terén. Addig is, amíg Giuliano nem fut be, lássuk mi mondanivalója volt Jeannak!

Vámosi Péter: 30 éves lesz idén a Magyar Nagydíj, mi a legjobb emléked a pályáról?
Jean Alesi: Azt kell hogy mondjam hogy az, amikor a legelőször jártam itt nálatok. Először amikor itt jártam, pont akkor bontottátok le a vasfüggönyt, és egyesültetek Nyugattal. Minden csupa meglepetés volt. Különösen Budapest, ami már akkor is fantasztikus volt, de nem olyan mint most. Persze azóta sok minden megújult, akkoriban azért voltak épületek amik elhanyagolt állapotban voltak. Azonban jók voltak már a benyomásaim akkor is, nagyon szép ez a hely.

VP: Tudtad, hogy a Hungaroring 11-es kanyarját nem hivatalosan Alesi kanyarnak hívja a szakzsargon az ottani baleseted miatt?
JA: Igen-igen, tudom! Mondtam is a fiamnak amikor nem olyan rég itt jártunk a versenye miatt, hogy bizony ez rólam van elnevezve, szóval kicsit büszke is vagyok, és persze, tudtam róla.

VP: 20 éve volt, hogy az akkori csapattársaddal, Gerhard Bergerrel versenyautóba szálhattatok, ma ezt újra megtehetitek majd. Ki nyer ma?

JA: Kifejezetten örülök neki, hogy újra pályán lehetünk olyan barátommal is, mint például Nelson Piquet, kicsit olyan érzés, mintha visszatérnénk a Forma-1-be. Ez egy igazán különleges nap lesz az életemben.

VP: Bergerrel tényleg sokáig voltatok csapattársak, hiszen a Ferrariban és a Benettonban együtt hajtottatok. Miképp szórakoztattátok egymást?

JA: Ő még mindig a legjobb barátom akit a motorsportoknak köszönhetek, és rengeteg olyan dolgunk volt amivel ugrattuk is egymást. Emlékszem egyszer elkötöttük Jean Todt autóját is, és okoztunk egy kisebb ráfutásos koccanásos balesetet vele. Tényleg mókás idők voltak!

VP: Segíted a Giulianot a fiadat a formula autós felkészüléseiben, vagy hagyod hogy ő érvényesüljön és beszélje meg a dolgokat a mérnökeivel?
JA: Nem-nem, szüksége van rám, hiszen még csak 15 éves. Nagyon is jó a kapcsolatunk. Szeretünk is együtt lenni, és beszélgetünk a motorsportokról, ugyanakkor nem szereti azt ha ott vagyok vele a pályán, de ez nem jelenti azt, hogy ne kérné ki a véleményem ha kell neki.

Kis intermezzo erejéig pont Gerhard Berger oson el az asztalunk mögött, és meglapogatja Alesi vállát, és meghúzza a fülét, majd gyorsan odább áll. Még kutyafuttábban felismer engem az osztrák pilóta, és megígéri, hogy most már tényleg a rendelkezésemre áll majd, ha már őt is üldözöm egy interjú kérésével...

VP: Mondhatjuk azt, hogy egy francia újhullámnak lehetünk a tanúi? Esteban Ocon is szépen teljesít a GP3-ban, a fiad a francia Formula-4-ben, lehet hogy pár év múlva francia versenyzők árasszák el a Forma-1-et?
JA: Azért ezzel még várjunk. Tudod, egy ilyen út nagyon hosszú. Mi, a magunk részéről még ennek csak a kezdetén vagyunk, és lépésről-lépésre kell hogy haladjunk.

VP: Utoljára amikor éles versenyautóba ültél, az pár éve az Indianapolis 500-as futamán volt. Akkor azt mondtad hogy újra akarsz indulni majd, végül ez nem sikerült. Nem találtál támogatókat?
JA: A valódi ok az volt, hogy Giuliano jött akkor már egyre rendszeresebben, hogy "Apa, versenyző akarok lenni! Versenyző akarok lenni! Kérlek, légyszi, légyszi!" Végül beadtam a derekam, és úgy döntöttem, hogy nekem (a versenyzés) ennyi volt.

VP: Így lettél a menedzsere?
JA: (nevet) Menedzser azért nem vagyok, de követem a fiam minden lépését.

VP: Elég érdekesnek gondolom, hogy a Forma-3000-es bajnokságot közvetlenül a Forma-1 előtt a Jordan csapattal nyerted meg, végül ott is fejezted be a Forma-1-es pályafutásod náluk. Úgy gondolod, hogy így kerek a történet, vagy maradtál volna még a királykategóriában?
JA: Eddie Jordan valószínűleg a karrierem tekintetében a legfontosabb ember volt. A legnagyobb dolgokat vele értem el az autóversenyzői karrierem folyamán. Az, hogy nála fejezhettem be a Forma-1-es pályafutásom, az Istentől egy szép ajándék volt, ugyanakkor már időszerű volt az, hogy abbahagyjam, nem volt esély arra hogy maradhassak tovább nála. És már nem is akartam körbenézni, hogy hol lenne esetleg lehetőség versenyezni, inkább abbahagytam.

VP: Hogy emlékszel a legjobb időszakodra a Forma-1-ben? Kétszer is a Benettonnal lettél negyedik a bajnokságban, de mégis a Ferrari versenyzőjeként híresültél el...
JA: Tudod, az én időmben a Forma-1 teljesen más volt, mint manapság. Volt lehetőségem arra, hogy versenyképes csapatoknál is szerepelhessek, még ha nem is az összes szezonomban. Ha a benettonos időszakot nézem, valóban a legeredményesebbnek mondható, azt leszámítva, hogy velük sosem sikerült nyernem, mert azt a Ferrarival sikerült elérnem. Technikailag nézve pedig küszködtünk, hiszen az autót még Ross Brawn és Rory Bryne tervezte, akik viszont pont a Ferrarihoz igazoltak arra az évre, így elég nehéz volt jobb eredményeket annál elérnünk, mint amiket végül sikerült...